Hírek
Rejtélyes sírt találtak a régészek Hódmezővásárhely közelében
Különös, eltérő időpontokban életüket vesztő, de valamilyen sajátos rítus részeként együtt eltemetett tizenegy ember maradványait rejtő késő bronzkori, kora vaskori sírt találtak a Móra Ferenc Múzeum szakemberei Hódmezővásárhely-Kopáncs térségében. Pópity Dániel régész az MTI-nek elmondta, hogy a Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó feltá...
Egy kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon
Egy kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon a hétvégén. Az állat először Illetes település strandján tűnt fel, és egészen a partig úszott fel a strandolók között a kristálytiszta vízben. A szemtanúk beszámolói szerint a ragadozó körülbelül öt percig úszkált békésen a part közelében, majd elment. Később még négy másik strandon is felbukkant, haso...
Ritka római kori kocsisírt tártak fel Aquincumban
Nagyon ritka római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén - mondta el Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeumának igazgatója. A figurális bronzalakokkal gazdagon díszített mintegy 1700 éves négykerekű luxus utazókocsi maradványait az egykori aquincumi villaövezetben, a Csillaghegyi Strandfürdő területén ...
Növekedni fog a “gyilkos” hőhullámok gyakorisága
További hőhullámokra kell felkészülni idén a világ különböző pontjain - figyelmeztetnek a Meteorológiai Világszervezet (WMO) kutatói. Az ENSZ meteorológiai szervezete szerint Európa, a Közel-Kelet, Észak-Afrika és az Egyesült Államok bizonyos részein már májusban és júniusban is melegrekordok születtek. A pakisztáni Turbatban 54 Celsius-fokot mutattak a...
Veszélyes, invazív gyomnövényt irtottak a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai
Maradandó károsodást okozó, veszélyes, agresszíven terjeszkedő, Ázsiából származó gyomnövényt távolítottak el Bács-Kiskun megyében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársai. A szervezet kommunikációs menedzsere, Kiss Mónika szerint a Szosznovszkij-medvetalp (Heracleum sosnowskyi) több példányát Kiskőrös és Kecel között, nehezen megközelít...
Szenzációs aranykincs került elő Szeged határában
Egy bronzkori arany lábvértre bukkant gombászás közben egy állampolgár Szeged határában. A Móra Ferenc Múzeum helyszínre érkező régészei a leletegyüttes újabb töredékeit is megtalálták. Magyarország területén korábban még soha nem fedeztek fel a szakemberek bronzkorból származó arany lábvértet.
A múzeum szerint rendkívüli leletről van szó: a páratlan é...
Erdőtűz pusztít a horvát tengerparton, több száz turistát evakuáltak
Továbbra is erdőtüzek pusztítanak a dél-dalmáciai Makarska riviéra közelében, az újabb tűzeset miatt a hatóságok Tucepi több szállodájából 800 turistát evakuáltak hétfőn kora reggel - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) nyomán az MTI.
Az első tűzeset Podgora közelében történt szombat hajnalban. A tűzoltók azonban az erős széllökése...
Szökőár pusztított Grönlandon
Földrengés keltette szökőár pusztított a hét végén Grönland nyugati partvidékén, Nuugaatsiaq szigetén. A cunami miatt négy ember eltűnt, hét pedig megsérült, közülük kettő súlyosan. A földrengés négyes erősségű volt, középpontját a szigettől 30 kilométerre északra mérte a dán és grönlandi geológiai kutatóintézet.
A szigeten 11 épület dőlt romba, ...
Furcsa mélyedést fedeztek fel a Marson, mely a csillagászokat is meglepte
Furcsa mélyedés látható a Marson, amely a csillagászokat is meglepte. A különös képződményről a vörös bolygó körül 2006 óta keringő Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű amerikai űrszonda készített felvételeket, melynek fő feladata, hogy nagy felbontású képeket készítsen a Mars felszínéről és leszállásra alkalmas helyet keressen a későbbi leszálló egys...
Először született tigris Debrecenben
Először született tigris a Debreceni Állatkertben, a most már héthetes hím kölyköt kedden mutatták be a sajtónak és a közönségnek. Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta, hogy a debreceni állatkertben 1973 óta tartanak tigriseket, és több mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként gyarapodott végre - az Európai Fajmegmentő Program (EAZ...





























![Varázslatos felvételek a Yosemite Nemzeti Parkról [4K felbontású videó]](https://www.erdekesvilag.hu/wp-content/uploads/2014/06/yosemite_valley-100x75.jpg)




