Hírek

Hatezer éves leletekre bukkantak Zalában

Öt régészeti korszak leleteit tárták fel a tervezett M76-os gyorsforgalmi út zalai nyomvonalán végzett ásatásokon. A Keszthely-Fenékpuszta lelőhelyen talált legkorábbi, rézkorból származó leletek közel 6000 évesek. A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. koordinálja, a régészeti munkát a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kf...

Pályára állt a Hold “sötét oldalát” kutató kínai műhold

A Földtől több mint 400 ezer kilométeres távolságban pályára állt az a hatalmas antennával rendelkező kínai műhold, amely a később érkező Csang’o-4 nevű, a Hold túlsó, “sötét”, vagyis a Földről nem látható oldalát kutató robot kommunikációját fogja biztosítani. A Csang’o-4 lesz az első űrszonda, amely landol a Hold távoli oldalán. A Csüecsiao nevet vise...

Két másik vulkán is aktívvá vált Guatemalában

A két hete kitört Tűz vulkán (Volcán de Fuego) mellett két másik tűzhányó is aktívvá vált Guatemalában. A helyi vulkanológiai intézet (Insivumeh) jelentése szerint a fővárostól mindössze 30 kilométerre fekvő Pacaya és a Guatemalavárostól 110 kilométerre nyugatra található Santiaguito is vulkáni tevékenységet mutat. Ezért a tudósok azt javasolták ...

Ukrajna is beszáll a hyperloop fejlesztésébe – hamarosan elkezdődhet egy tesztpálya építése

Ukrajna is élénken érdeklődik a jövő szupervonata, a vákuumvasút iránt: együttműködési memorandumot írt alá Kijevben Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter Dirk Ahlbornnal, a Hyperloop Transportation Technologies (HTT) vállalat vezérigazgatójával. A dokumentumban a felek kifejezték szándékukat, hogy egy közös központot hoznak létre U...

Szabadon engedték az országban barangoló medvét

Szabadon engedték az elmúlt két hétben az országon át kóborló medvét a szlovák-magyar határ közelében szerda éjszaka – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A nőstény medve először Nógrád megyében bukkant fel, majd – a csaknem 300 kilométeres kóborlása után – a déli határ közelében, a Csongrád megyei Sándorfalva közelében fogták be a szakemberek. ...

Egy gigantikus porvihar elnémította a NASA marsjáróját

Elnémította a NASA marsjáróját egy gigantikus porvihar, amely a Napot is eltakarja a vörös bolygón. Az amerikai űrkutatási hivatal repülésirányítói megpróbáltak kapcsolatot teremteni az Opportunity marsjáróval, de a rover nem válaszolt. A Mars felszínén dúló porvihar május vége óta növekszik, és jelenleg már a bolygó negyedét beborítja. A szakemb...

Történelmi csúcstalálkozó – Teljes leszerelésről szól az aláírt dokumentum

Közös dokumenmtumot írt alá történelmi jelentőségű szingapúri csúcstalálkozója után kedden Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Az észak-koreai vezető a maga részéről a találkozójukon elért haladásról szóló dokumentum keddi aláírásakor azt mondta, "a világ jelentős változást fog tapasztalni", ő és Trump úgy döntött, h...

A vizsgálatok után döntenek a hosszú kóborlás után befogott medve sorsáról

Állatorvos vizsgálja meg azt a medvét, melyet több száz kilométeres kóborlás után Sándorfalva közelében fogtak be - közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A jelenleg a Szegedi Vadasparkban gondozott medve ügyében a szakértői bizottság első lépésben állat-egészségügyi vizsgálatokat rendelt el, mivel bizonyíthatóan hatalmas távokat tett meg rövid idő ...

Ma 75 éves az egyik legnépszerűbb magyar találmány, a golyóstoll

Napra pontosan hetvenöt éve, 1943. június 10-én szabadalmaztatták Argentínában a magyar Bíró László József golyóstollát, amelyet a köznyelv angol nyelvterületen ma is biro pen, avagy röviden biro néven emleget. A golyóstoll elterjedése előtt töltőtollat használtak, amely a mártogatós tollat, az pedig a lúdtollat tette elavulttá. Az amerikai Lewis Edson...

A világon egyedülálló neutronkutató labor épül Martonvásáron

A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium. A csarnok alapkőletételén Pétermann Csaba, a konzorciumot vezető Mirrotron Kft. cégvezetője elmondta, hogy a fej...

AJÁNLÓ