Egyéb

Filmek, amik sosem mennek ki a divatból

Van az az állapot, amikor az ember nem célirányosan, a streaming szolgáltatók kínálatából választ ki egy filmet, hanem csak leül a tévé elé, és kapcsolgat. Szinte biztos, hogy előbb-utóbb meg fog állni, mert belebotlik valamibe, amit ezerszer látott már és majdhogynem kívülről tudja a szövegét. Az ilyen filmeknél és sorozatoknál nem az történik, hogy az...

Hogy a kell a közműveket átiratni?

Ha egy ingatlan tulajdonosi szerkezetében változás következik be, akkor a közműveket főszabály szerint, át kell íratni a közműszolgáltatónál. Ez alapvetően az új tulajdonos, illetve felhasználó dolga, de intézkedhet a régi tulajdonos is, hiszen az adminisztratív háttér rendezése az ő érdekében is áll. Lehet intézkedni személyesen is, de a közmű átírá...

Az Instagram storyk nem csak magánembereknek valók!

A magyar vállalkozónál szkeptikusabb emberfaj aligha létezik – legalábbis ami a közösségi médiában való céges jelenlétet illeti. Eleinte a Facebook volt a mumus, majd az Instagram, végül a TikTok. Aztán persze az okosabbak megbarátkoztak ezekkel a platformokkal, ugyanakkor még mindig vannak fenntartások: például az, hogy mennyire kell egy cégnek sztoriz...

A kaszinók és a játékosok közötti macska-egér játék: hogyan védekeznek a kaszinók az MI-alapú szeren...

Az online és hagyományos kaszinók régóta az emberi találékonyság és a technológiai fejlesztések célpontjai voltak. Az elmúlt években az egyik legnagyobb kihívást a mesterséges intelligencia (MI) megjelenése jelentette, amely komoly előnyt biztosíthat a szerencsejátékosoknak. Az MI-technológia képes olyan adatokat és mintákat felismerni, amelyek az em...

Fel sem kell vennünk, hogy megtudjuk ki hívott telefonon ismeretlen számról!

Azt gondolhatnánk, hogy ha ismeretlen számról hívnak minket, akkor fel kell vennünk, hogy megtudjuk ki az, pedig ez nem feltétlen van így. Számos mód van arra, hogy az ismeretlen számokat azonosítsuk, így pedig a csalókat is könnyebben ki tudjuk majd szűrni, nem is beszélve a telemarketingesekről. Biztos mindenkivel előfordul, méghozzá elég gyakr...

A legfinomabb fűszeres, ropogós csirkeszárny

A csirkeszárny egy különleges étel, hiszen azt gondolhatnánk, hogy alig van rajta mit enni, mégis imádjuk. Főleg, ha jó ropogós a bőre és szaftos a hús rajta. Különböző szószokba mártogatva, de akár magában is egy kis sültkrumplival, isteni finomság. A csípőssége már ízlés kérdése. Meglepő, de még a gyerekeknek is nagy kedvence. Családi összejöveteleken...

Melyek a legfontosabb rendszergazda feladatok?

Mai cikkünkben egy nagyon fontos pályát a rendszergazda munkát, egy izgalmas területet a rendszergazda szolgáltatást mutatjuk be közelebbről. Megnézzük, hogy kik is ezek a szolgáltatást nyújtó szakemberek és mik a legfontosabb feladataik, miért nélkülözhetetlenek a modern céges világban. Ki a rendszergazda? A rendszergazdák magas szintű informati...

Az otthon szépítéséhez jól jöhet egy gérvágó

Személyes környezetünk alakítása sokunk számára élvezetes tevékenység - a lelkesedés miatt hamar eljuthatunk arra a szintre, ahol már különlegesebb barkácseszközökre is szükségünk lesz ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani a terveket. Ebben a bejegyzésben egy ilyen eszközről, egészen pontosan a szerszámgép-forgalmazó Zákány Szerszámház gérvágóiról lesz s...

Mi az a menopauza, és milyen bőrproblémákat hozhat magával?

Nőként mindannyiunk számára fontos, hogy szép, egységes bőrképpel rendelkezzünk, és az esetlegesen felmerülő bőrproblémáinkra hatékony megoldást találjunk. Az egyes életszakaszokhoz kapcsolódó biológiai állapotok, folyamatok azonban kihívást okozhatnak számunkra többek között a bőrápolásban is. Ezek közé tartozik többek között a menopauza, azaz a vál...

Mikor van szükség személyi védőfelszerelésre és hogyan válasszuk ki?

Az egyéni védőfelszerelések a munkahelyi biztonság megőrzése érdekében kulcsszerepet töltenek be. Az alkalmazottak számára biztosítható ruházat és védőfelszerelés a laboratóriumokban, az építőiparban, a raktárakban és még sok más területen is fontos. Hogy milyen terméket válasszunk, azt viszont a rendeletek és a szabványok határozzák meg. Nézzünk pár...

AJÁNLÓ

Proper CBD Oil Dosage Explained - How Much CBD Oil Should I Take Legality of CBD products in Texas Male Enhancement CBD Gummies - The Bedroom Boost You Didnt Expect The Strongest CBD Oil you can Buy - Our 40 Full Spectrum CBD Oil How to Increase Penis Size Penis Enlargement Vacuum Pump Penis Extender Device Average Penis size Normal Indian Penis size NEW ALERTHarmony Leaf CBD Gummies Male Enhancement Order Alpha Ignite Male Enhancement Gummies Verti CBD Gummies REAL or FAKE- Increase Your Sexual Stamina Truth Exposed 2023 VITAMIN DEE MALE ENHANCEMENTBEWAREVitamin Dee Male Enhancement Gummies Usa-Vitamin Dee Me Review Phenoman Male Enhancement Gummies Reviews 2024 WARNING FOR YOU United Kingdom WARNING DMAA Pre Workout Made My PENIS SOFT REVEALED Side Effects Day 13 Porn-Induced Erectile Dysfunction How to Conquer It w Dr Trish Leigh Use Abuse Edible Massage Gel Oral Sex Dildo Penis Tutorial by Soft Love The Old Man Wants Viagra shorts funny funnyshorts Greedy Granny sleeping with her LifeSavers Gummies shorts greedygranny candy funnytoys Truths about Penis Enlargement Surgery L-arginine and L-citrulline for weak erection treatment do they work which is better Destiny Keto ACV Gummies Reviews Apr 2024Beware of Scam Watch Now BLISS KETO ACV GUMMIES REVIEWS ALL YOU NEED TO KNOW BLISS KETO ACV GUMMIES BLISS KETO GUMMIES Apple Cider Vinegar Gummies Review ACV Gummies Side Effects Low-Calorie Waffle Recipe Lose Weight by Eating HCG Diet Healthy Option For Weight Loss Skinny Pill Lose Weight Now NUCENTIX KETO ACV GUMMIES NUCENTIX KETO GUMMIES REVIEW NUCENTIX KETO GMY GUMMIES KETO BHB Best workouts for fat burning - Good workouts for losing fat How To Eat Pasta AND Lose Belly Fat Healthy Recipes JJ Virgin Keto Diet Explained What They Dont Tell You About Starting Keto Must Watch ketodiet keto