Boldog Vazul-székesegyház

A Boldog Vazul-székesegyház vagy Vaszilij Blazsennij-székesegyház Moszkva egyik legjelentősebb és legismertebb építészeti emléke, Oroszország gyakran használt jelképe. A székesegyház Rettegett Iván orosz cár parancsára 1555 és 1561 között épült fel. A templom eredetileg az Istenanya oltalma nevet kapta. A cár Isten iránti háláját akarta kifejezni a székesegyház felépítésével, ugyanis az oroszok 1552-ben győzelmet arattak a kazányi tatár kánság felett.

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Az uralkodó kívánsága volt, hogy a hadjárat minden győztes csatájának emlékére egy-egy templomot építsenek, összesen kilencet. A feladatot az építész, Posztnyik Jakovlev úgy oldotta meg, egyetlen épületegyüttest épített kilenc szorosan egymáshoz tapadó templomból, mindegyiken önálló toronnyal. Az épületegyüttes központi eleme a legnagyobb, 57 méter magas, kis hagymakupolával ékesített torony, illetve az ez alatti főtemplom. Ezt nyolc kisebb templom veszi körül, melyeket az általuk jelképezett győztes csaták napjának védőszentjeiről neveztek el. Az egymáshoz tapadó, belül egymás között szabadon átjárható templomok mindegyike önálló, egyedi formájú és színezésű hagymakupolával fedett.

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház

Boldog Vazul-székesegyház


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!