Az út szélén őrizte elgázolt barátját a hűséges kutya

Egy dallasi út szélén őrizte elütött barátja testét egy pireneusi hegyikutya, akit állatvédők vettek magukhoz. A hatalmas kutya kihúzta a fűre az elgázolt társát, majd hosszú órákon át üldögélt mellett. Egy arra járó autós értesítette az állatvédőket, akik az elütött kutyán már nem tudtak segíteni, de a hűséges hegyikutyát elvitték egy dallasi menhelyre.

Órákon át őrizte elütött barátját egy kutya

Az önkéntesek elmondták, hogy a kutya eleinte gyanakvóan fogadta őket, és amikor egyikük közelebb ment hozzá és a halott barátjához, akkor ugatni kezdett. Hamar rájött azonban, hogy nincs veszélyben és barátkozni kezdett. “Egyértelműen látszott, hogy a másik kutyus a barátja volt, nem véletlenül őrizte őt. Úgy őrködött felette, akár egy hatalmas szobor” – mesélte Julie Fennell, aki több képet is készített a barátját őrző kutyáról. Jelenleg a Dallas Animal Services nevű szervezet gondoskodik róla, azt egyébként nem tudták kideríteni, hogy van-e gazdája a kutyának vagy kóbor állatról van szó. Ha nem jelentkezik érte senki, akkor egy pireneusi hegyikutyákra specializálódott fajtamentő alapítványhoz kerül majd, ahol új, megfelelő gazdit fognak keresni a számára.

kutya

Órákon át őrizte elütött barátját egy kutya

Órákon át őrizte elütött barátját egy kutya
Fotók: Julie Fennell/Facebook


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!