Az emberi orrban fedezték fel az új antibiotikum, amely legyőzheti legismertebb szuperbaktériumot

Nehezen gyógyítható bakteriális fertőzéseket kutató német tudósok új antikbiotikumot fedeztek fel, amely eddig is az emberek orrában élt – olvasható a Nature című tudományos lap aktuális számában. Korábban talajminták vizsgálatával találták az új antibiotikumokat, a német kutatók azonban azokat a mikrobákat vizsgálták meg, amelyek már benépesítették az emberi testet. Felfedezték, hogy a Staphylococcus aureus baktériumok az emberek mintegy 30 százalékának az orrában megtalálhatók, ezért feltették a kérdést, hogy az emberek 70 százalékánál miért nem élnek meg ezek a mikrobák. A legismertebb “szuperbaktérium”, a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) egyike a világszerte egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő kórokozóknak.

szuperbakteriumMRSA,  a legismertebb szuperbaktérium /Forrás: NIAID_FlickrMicrograph of Methicillin-Resistant Staphylococcus aureus (MRSA)

A Nature-ben megjelent tanulmány szerzői arra jutottak, hogy egy másik, szintén az orrban élő baktérium – a Staphylococcus lugdunensis – akadályozza meg egyes embereknél a rivális Staphylococcus elszaporodását azáltal, hogy saját antibiotikumot termel. Andreas Peschel, a Tübingeni Egyetem mikrobiológusa váratlannak és izgalmasnak nevezte a felfedezést. Kollégáival együtt izolálták az új antibiotikumot, a lugdunint, tesztelték egereken, melyek bőrét Staphylococcus aureusszal fertőzték meg, és azt találták, hogy a legtöbb esetben megszüntette a fertőzést. Emberek részvételével még nem végeztek teszteket.

Áttörés lenne, ha az új anyag hatásosnak bizonyulna az MRSA ellen, mivel azt jósolják, hogy tíz éven belül többen fognak meghalni rezisztens baktériumok okozta fertőzésben, mint rákban – vélte Perschel. ”A Staphylococcus aureus, úgy tűnik, nem képes alkalmazkodni a lugduninhoz, azaz valamiért nagy nehézségekbe ütközik, hogy ellenállóvá váljon vele szemben” – mondta a kutató.

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!