Ausztrália 120 millió dollárt követel a Nagy-korallzátonyt megrongáló kínai hajótól

Az ausztrál kormány 120 millió ausztrál dollárt (25 milliárd forintot) akar behajtani a bíróságon annak a kínai hajónak a tulajdonosaitól, amely 2010 áprilisában megrongálta a Nagy-korallzátonyt.

hajo-2

Az ausztrál szövetségi bíróság tárgyalásán elhangzott, hogy az ütközéskor megrongálódott nehézolajszállító hajóból sok száz kilogrammnyi mérgező anyag – főleg a hajótestet borító súlyosan toxikus ón – is került a vízbe. Az ón meggátolja, hogy a hajótesten megtapadjanak a vízi organizmusok. A szállítótartályokból az olajat még a baleset után kiszivattyúzták, majd a hajót elvontatták.

hajo

A tengerbiológusok szakvéleménye szerint a 40 hektáron szétterült mérgező hulladékot el kell távolítani a térségből. A korallzátonyon hat éve megfeneklett Shen Neng 1 nevű kínai szállítóhajó a Shenzen Energy Transport tulajdonában van. A cég képviselője azzal érvelt, hogy a korallzátony természetes módon önmagától is rendbe jön idővel, és ezért a vállalatnak nincs miért fizetnie. Az alperesek a vizsgálati módszert is megkérdőjelezték, amellyel a terület ónszennyezettségét kimutatták. A hajót biztosító London P &I Club közleményben jelezte, hogy irreálisnak tartja az ausztrál kormány követelését a keletkezett károk elhárításának költségeiről.

korallfeheredes-3Fotó: Wikipedia

barrier-reef-4Fotó: Wikipedia

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!