Amerikai légkörkutatók kiderítették, hol a legtisztább a levegő a Földön

Érintetlen az emberi tevékenységekből eredő és távoli kontinensekről származó részecskéktől a Déli-óceán feletti atmoszferikus határréteg levegője – állapították meg a Colorado Állami Egyetem kutatói, akik elsőként vizsgálták az Antarktisz körüli víztömeg felett lévő levegő bioaeroszol-összetételét. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői egy kutatóhajó fedélzetéről gyűjtöttek levegőmintákat az óceánnal közvetlenül érintkező légköri rétegből.

Forrás: Kathryn Moore/ Colorado State University

A szakemberek a szálló mikrobák összetételét vizsgálták a begyűjtött mintákban. A légkör tele van ezekkel a mikroorganizmusokkal, amelyeket a szél több száz vagy több ezer kilométeres távolságokba képes eljuttatni. A kutatók egyebek között DNS-szekvenálást alkalmazva állapították meg, hogy a mikrobák óceáni eredetűek.

Forrás: Francisco Ardini /PNRA/Wikimedia Commonsemp CC-BY-SA 4.0 

Az eredményekből kiderült, hogy az antarktiszi levegőbe nem jutnak el a távoli szárazföldekről és emberi tevékenységekből eredő aeroszolok.  Az északi féltekén és a szubtrópusokon található óceánok vizsgálatának eredményei ellenben teljesen másról tanúskodnak, mivel felettük a levegő összetételét nagyban befolyásolják a kontinensek, amiket érintenek az óceánhoz tartó szelek.

“Összességében a tanulmányunk azt sugallja, hogy a Déli-óceán egyike a bolygó azon kevés helyeinek, amelyekre csupán minimális hatással van az emberi tevékenység” – jegyezték meg a kutatók, akiknek egyre nehezebb olyan pontot találni a Földön, amelyre ne lenne hatással az ember jelenléte.

Forrás: NASA/Goddard Space Flight Center, Reto Stöckl 

 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!