Amerika öt éven belül űrhajósokat küld a Holdra

Az Egyesült Államok öt éven belül ismét űrhajósokat küld a Holdra – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök.

“Az első nő és a következő férfi a Holdon amerikai asztronauták lesznek, akik amerikai rakétákkal, amerikai földről szálltak fel” – hangoztatta Pence az Egyesült Államok űrhajózási tanácsának ülésén, a NASA huntsville-i központjában.

Forrás: Wikimedia Commons/Gregory H. Revera 

Az alelnök szerint ezt követően egy űrbázist hoznának létre a Hold felszínén, amely a Marsra tervezett missziók bázisaként szolgálna. Donald Trump elnök az utóbbi időben az amerikai űrkutatás középpontjába a Mars helyett a Holdat helyezte. A Holdon utoljára 1972-ben szálltak le amerikai űrhajósok az Apollo 17 misszió keretében.

Forrás: NASA/Bill Anders 

Nemrég Kína hívta fel magára azzal a figyelmet, hogy január 3-án leszállt egy szondája a Hold Földről nem látható oldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében. Ezt követően pedig elsőként végzett mini bioszféra-kísérletet a Holdon.

Forrás: NASA

Cikkajánló: Utazás a Hold körül – lenyűgözően részletes videót készített a NASA


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!