A kreatív játékok meghatározó szerepe gyermekkorban

A gyerekek a játékokon keresztül fedezik fel a világról az ismereteiket. A játékban felmerülő helyzetek segítségével oldanak meg problémákat, ami fejleszti gondolkodásukat. Bizonyos játékok a mozgást fejlesztik és azon keresztül az idegrendszert is.

Az érzelmi intelligenciát és a szociális készségeket is a játékokon keresztül sajátítják el a gyerekek. Ehhez legalkalmasabbak a szerepjátékok, melyek segítségével megtanulják feldolgozni az őket ért ingereket.

Érdemes korán elkezdeni a gyermek kreativitásának fejlesztését is. Ez a tulajdonság a gyermekek sajátossága, azonban támogatni kell őket. A legegyszerűbb módja az alkotásnak kezdetben a színezés, a festés és a gyurmázás, melyekhez a jatekposta.hu minőségi eszközöket kínál.

A kreatív alkotás hatásai a gyerekekre

A festést a legjobb az ujjakkal kezdeni, majd később áttérni az ecsetre. A vízfestéket ezután felválthatja, illetve kiegészítheti a zsírkréta, majd a filc és a ceruza is.

Térbeli és kézzel fogható csodás kis tárgyakat lehet alkotni gyurmából a kicsikkel. A gyurmázás fejleszti a megfigyelőkészséget, hiszen kell egy minta, amiről másolja a művét. Ha nincs kéznél éppen a mintából, akkor muszáj használnia az emlékezőképességét.

A gyurmázás előnyösen befolyásolja a finommotorikát és a kézügyességet, mely az iskolaérettség alapját is jelenti. Az erőteljes és változatos mozgások hatására erősödnek a gyermek kezének izmai is.

A megfelelő testtudat kialakulásához fontos a különböző anyagok és a hőmérséklet tapintás útján történő érzékelése. Így minden olyan tevékenység, ahol anyagokkal találkoznak a gyerekek, rendkívül fontos fejlődésük szempontjából.

Mit jelent a kreativitás?

A kreativitás nemcsak a művészetekhez kapcsolható fogalom, hanem értjük alatta új és értékes gondolatok, dolgok létrehozását is, bármely területről is legyen szó.. A munkavállalói készségek közt is egyre nagyobb szerepet kap.

Emiatt is fontos az életkorhoz igazodó mielőbbi tudatos és játékos fejlesztés. Minél többet játszik a gyerek, annál kreatívabb felnőtté válik. A kreatív ember hatékonyan és gördülékenyen birkózik meg az élet kihívásaival. Ez pedig erősíti az önbizalmát, önértékelését.

A kreativitás az önmegvalósítás és az önkifejezés eszköze is. A kreatív ember pozitív énképpel rendelkezik és magabiztosságot sugall. Mindig törekszik környezetének tökéletesítésére, megváltoztatására.

Ötletek kézműves tevékenységekhez

A kreativitás fejlesztésének egyik kiváló eszköze a kézműveskedés. Számtalan módon, különféle anyagokkal és eszközökkel próbálkozhatunk.

Festés gyakorlásához igénybe vehetünk erre a célra szolgáló festhető, térbeli figurákat is például. Ezek némelyike mosható és újra festhető. Kaphatók festésre alkalmas különböző használati tárgyak is, mint például egy mobiltok.

Kisebbek rajzolását segítik a sablonok. Ezekkel megrajzolhatják a körvonalat, aztán színezhetik vagy díszíthetik tovább kedvükre.

Az ötletek száma végtelen, a gyártók újabb és újabb pompás játékokat kínálnak a legifjabb generációnak.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!