A japán kisváros, ahol 2020-ra minden keletkező hulladékot újrahasznosítanak

A hegyek ölelésében fekvő Kamikatsu városkájában immár a kibocsátott hulladék 80 százalékát újrahasznosítják, de a vezetés és a lakosok célul tűzték ki, hogy 2020-ra minden szemetet újrahasznosítsanak. Mindezt oly módon teszik, hogy a Japán nyugati részén, Tokusima prefektúrában található településen nincs szemétszállítás, a városka 1500 lakója maga szállítja a szemetet a helyi hulladékgyűjtőbe.

Forrás: Yuki Shimazu/flickr 

Külön-külön gyűjtenek be mindent a fogkefétől a párnáig, a műanyag zacskókat és palackokat kimosva, megszárítva kell elhelyezni a kategóriák szerinti tucatnyi gyűjtőládába. Ha valami nem a saját ládájába kerül, a lakosoknak kell szétválogatni és a megfelelő konténerbe helyezni. A szemétválogatás nem is olyan egyszerű: a lakóknak 45 különféle kategóriába kell szortírozniuk a hulladékot.

„Igen, ez bonyolult, de jóval tudatosabb lettem a környezetet illetően azóta, hogy egy éve ide költöztem” – mondta egy 39 éves lakos az AFP francia hírügynökség tudósítójának, amikor leadta szemétét a hulladékközpontban.

Kamikatsuban 2000-ben be kellett zárni az egyik szemétégetőt, mert nem felelt meg az emissziós előírásoknak. A városkában csak egy égető maradt, az azonban nem tudott megbirkózni az összegyűlt hulladékkal. Pénzük nem volt új égető építésére, sem arra, hogy másik település égetőjének használatáért fizessenek.

„Azt gondoltuk, ha nem tudjuk elégetni a szemetet a városban, akkor újrahasznosítjuk” – mondta Szuga Midora, az önkormányzat illetékese. A városvezetés célja, hogy 2020-ban már semmi ne kerüljön a szemétégetőbe. 2017-ben a városka 286 tonna szemetet termelt, ennek 80 százalékát újrahasznosították, ez jóval több mint a 20 százalékos országos átlag.

Forrás: Yuki Shimazu/flickr
Forrás: Wikimedia Commons/Indiana jo 

Japánban a hulladék többsége szemétégetőbe kerül, mivel a szigetország hegyvidéki területei nem alkalmasak hulladéktárolásra. Igaz, a japánok kevesebb hulladékot termelnek, mint a legtöbb fejlett ország, de ők termelik az Egyesült Államok után a legtöbb műanyagszemetet.

Korábban ennek egy részét külföldre, leginkább Kínába szállították újrahasznosításra, de azóta, hogy Peking betiltotta a műanyag hulladék importját, újrahasznosításra váró hulladékhegyek gyűltek fel Japán számos térségében. 2018-ban a japán kormány célul tűzte ki, hogy 2030-ra egynegyedével csökkenti az évente termelt 9,4 millió tonna műanyaghulladékot.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!