7 évesen 80 kilométert gyalogolt az őserdőben egy kislány, hogy visszakaphassa látását

A Kongói Demokratikus Köztársaságban élő, 7 éves kislány, Mbedji három évvel ezelőtt mindkét szemére megvakult. A Nkembe-ben élő családja 80 kilométerről hozta be a kislányt Dr. Hardi Richárd Kole-ben felállított ideiglenes műtőjébe. Dr. Hardi Richárd önkéntes magyar szemész és misszionárius, évek óta gyógyítja a betegeket önkéntes alapon a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Mbedji látását is ő adta vissza.

Mbedjit a kórház felé vezető úton kézen fogva kísérték, a nehezebb terepen a nagymamája a hátán cipelte. Miután csak az utolsó műtéti napra értek oda, Richárd doktor a protokollt felrúgva a kislány mindkét szemét egyszerre műtötte meg – hiszen ki tudja, mikor vágna neki a család még egyszer egy ilyen nagy útnak. A műtét sikerült, másnap Mbedji már tökéletesen látott. A látásával együtt visszakapta az életét is. Hajdú D. András húszszoros Magyar Sajtófotó-díjas és Picture of the Year-díjas dokumentarista fotós két hónapot töltött az Kongói Demokratikus Köztársaságban, hogy Dr. Hardi Richárd munkáját dokumentálja. Így sikerült megörökítenie Mbedji történetét is.

Mbedji
A Nkembében élő családja 80 kilométerről hozta el a kislányt. Az úton kézen fogva kísérték, a nehezebb terepen a nagymamája a hátán cipelte.

Mbedji
A harmadik világban a vakság egyik leggyakoribb oka a szürkehályog.

Mbedji

Mbedji
A szürkehályog műtét szemenként 15 percet vesz igénybe. Mbedji kettős műtétje – ami visszaadta a látását – mindössze félóráig tartott.

Mbedji

Mbedji
Dr. Hardi Richárd a gyerekeket ingyen operálja. A műtétek költségét alapítványi pénzekből finanszírozzák.

Mbedji
Richárd doktor egy percre elszunnyad két műtét között. A műtétes napok embert próbálóak: az egyenlítői hőségben a doktor reggel 9 és délután 4 között megállás nélkül operál, akár napi 20-22 pácienst is.

Mbedji
Az altatásból ébredező Mbedjit a nagymamája viszi haza az ablaktalan sárkunyhóba, amit szívességből kaptak kölcsön egy távoli rokontól néhány napra.

Mbedji
A családot Mbedji édesapja elhagyta, így a nagymama cipelte a világtalan kislányt a három napos úton Koléba, keresztül az esőerdőn.

Mbedji
24 órával a műtét után Mbedji már csak arra vár, hogy levegyék a kötést a szeméről a kórházban.

Mbedji
A kötés levétele után Richárd doktor zseblámpával vizsgálja Mbedji szemét, mert a kórház áramellátása ismételten akadozik.

Mbedji
Mbedji 3 év után újra boldogan bóklászik a ház mögötti kukoricásban. Pár órával később a szemüvegét is eldobta, mondván, anélkül is tökéletesen lát.

Mbedji
A műtét után 48 órával a család felkerekedik, és hazatérnek 80 kilométerre lévő falujukba.

Mbedji
Mbedji a látásával együtt visszakapta az életét is!

„Nem csak azt keresem, hogyan lehet az adott történetből jó képanyagot csinálni; elkezd őrülten járni az agyam, miként tudnék ezzel változtatni az ügyön, egyes emberek helyzetén, ráirányítani a figyelmet bizonyos dolgokra, jelenségekre. Ezért csinálom, olyan erővel hajt a segítő szándék és a megismerés vágya, hogy akár kapok a projektre pénzt, akár nem, belevágok.” – mesélte Hajdú D. András fotóriporter.

András tervei szerint idén nyártól szeretné tovább folytatni a kongói projektet, most ezen a linken egy szavazattal lehet őt támogatni! További munkái és projektjei az alábbi Facebook oldalon követhetőek nyomon.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!