Újabb műtéteket végzett a magyar orvoscsapat a szétválasztott sziámi ikreken

Újabb műtéteket végzett a magyar orvoscsoport az augusztusban szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár mindkét tagján. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai által szétválasztott, fejüknél összenőtt hároméves kislányok december 3-án és 4-én helyreállító műtéteken estek át a Bangladesbe visszalátogató szakemberek jóvoltából.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Rukaya koponyacsontpótláson esett át, a műtétet Dr. Csókay András és Dr. Valálik István idegsebész, illetve Dr. Pataki Gergely plasztikai sebész végezte. Rukayánál szeptember elején, a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar következtében. Az ebből adódó szövődmények kapcsán az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyermeknél akkor jelentős állapotromlás alakult ki, de október végén már ő is elhagyhatta az intenzív osztályt, és azóta ismét folyamatos javulás jeleit mutatja. Állapota a mostani műtét után stabil, azonban “a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat továbbra sem tehető” – fogalmaznak a szakemberek az alapítvány közleményében.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Rabeya az augusztus 2-án zárult, több mint 30 órás maratoni végső szétválasztás után öt nappal magához tért, s azóta fejlődik, beszél, játszik, és már önállóan lábra tud állni. Rabeya hajas fejbőre alá további speciális öntáguló szövettágítókat ültetettek be, hogy a fokozatos tágítással nyert szövetek elősegítsék a 2020 első felében tervezett koponyacsontpótlást. Az orvosok hegplasztikát és saját zsírral történő hegkezelést is végeztek a kislányon, akinek a műtét utáni állapota szintén stabil.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Az ikrek fejbőre alá korábban is került szövettágító implantátumrendszer Dr. Pataki Gergely vezetésével, mégpedig január 25-én, a műtétsorozat Magyarországon zajlott plasztikai sebészeti szakasza során, amelyet akkor féléves hazai tágítási időszak követett a végső szétválasztáskor keletkező szövethiány fedésére. A műtétek aneszteziológiai és intenzív terápiás szakmai vezetője Dr. Csapody Marcell volt. A következő beavatkozásra előreláthatólag a jövő év első felében kerül sor.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Az ikrek szétválasztó műtétsorozata, a magyar szervezésű Operation Freedom negyedik szakaszához tartozik még az ikrek rehabilitációja, amelyhez a csapat gyermekrehabilitációs szakorvosa, Dr. Csohány Ágnes, valamint gyermekklinikai szakpszichológusa, Császár Zsuzsanna mellett segítséget nyújt a Semmelweis Egyetem Pető András Karának jelenleg is Dakkában tartózkodó konduktora, Sirályné Hardi Margit is. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves sziámi ikrek szétválasztására.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány
Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!