Úgy tűnik, hogy megvan az ebola ellenszere

Teljes mértékben hatékonynak bizonyult egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a nyugat-afrikai Guineában végzett klinikai tesztek során, és most már felhasználható lesz arra, hogy segítsen legyőzni a nyugat-afrikai ebolajárványt – jelentették be a vakcina kifejlesztői. A hírt pénteken a WHO is megerősítette. Hozzátették, még több mint két hónap, amíg megfelelő mennyiséget tudnak előállítani az új oltóanyagból. A Merck gyógyszergyár és a New Link Genetics által szabadalmaztatott VSV-ZEBOV vakcinát több mint négyezer olyan emberen tesztelték, akik kapcsolatban voltak ebolavírussal fertőzött személlyel. Tíz nappal a beadása után a vakcina 100 százalékos védelmet nyújtott az immunizáltaknak.

ebola-ellenszere-3

Bertrand Draguez, az ebola ellen küzdő Orvosok Határok Nélkül (MSF) igazgatója hangoztatta, hogy először van remény olyan hatékony eszközre, amely életeket menthet és megakadályozhatja a fertőzésláncot. A Guineában 2013 decemberében kezdődött ebolajárvány több mint 11 200 ember életét követelte Afrikában, nagyrészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ezt az oltóanyagot és más előrehaladott védőoltást gyorsított eljárásban próbáltak ki hatalmas nemzetközi erőfeszítések közepette a térségben.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének képviselője szerint az eredmények azt ígérik, hogy az új oltóanyaggal képesek lesznek megakadályozni a vírus terjedését.

ebola-ellenszere-4

ebola-ellenszere-2


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!