Teljesen elárasztotta a tenger a Holland-szigetet

Valaha egy egész település létezett azon a szigeten, amit ma víz borít. Az amerikai Chesapeake-öbölben fekvő Holland-sziget sok más szigethez hasonlóan a tengerszint emelkedésének áldozata, ám a legnagyobb kárt egy vihar okozta benne. Az elhagyatott település egyetlen épen maradt háza 2010 októberében dőlt össze. A magányosan álló épület valamint a temetője igazi turistalátványosságnak számított, nem beszélve a misztikus szellemlegendákról, melyek nem csak a temetőt, hanem a közeli világítótornyot is körbelengik. A Holland-szigetre az 1600-as években érkeztek az első lakók, a sziget a nevét az első ház tulajdonosáról, Daniel Holland-ról kapta.

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Az 1850-es években már egy jól működő, jól szervezett közösség élt a szigeten, akik a halászatból éltek. 1910-ben 360 lakosa volt a Holland-szigetnek, ezzel a Chesapeake-öböl legnagyobb lakott szigete volt. Virágzásának idején 70 ház, több bolt, egy posta, egy templom és egy egy iskola is működött, ahol 2 tanár tanított. Emellett még saját baseball csapata és orvosa is volt a szigetnek. Sőt, még kikötő és egy kisebb hajóflotta is tartozott a településhez. Az eróziónak és a tengerszint emelkedésének köszönhetően a sziget süllyedni kezdett, így a legtöbb lakos a költözést választotta. Nem sokkal a település elnéptelenedése után olyan vihar csapott le a szigetre, hogy mindössze egyetlen ház maradt épen. Az egykor népesen lakott sziget szomorú romjai még ma is láthatóak, a Chesapeake-öböl partjai mentén.

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget

Holland sziget


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!