Címke: Görögország

Monemvaszia – település a hatalmas szikla mögött

Monemvaszia görög település volt, a Bizánci Birodalom idején vált jelentős erődítménnyé, fontos támaszponttá, amely híres volt bevehetetlenségéről. Eredetileg sziklás szigetre épült, de ma már út köti össze a közeli parttal és közkedvelt turistacélpont. Az újgörög történelemben is hatalmas jelentősége van. Ez volt az utolsó szabad bizánci város és egybe...

Megszületett az első háromszülős baba Görögországban

Megszületett az első háromszülős baba Görögországban - számolt be róla a BBC hírportálja. Görög és spanyol orvosok elmondása szerint a kisfiú kedden jött világra 2,9 kilogrammos súllyal, édesanyjával együtt egészségesek. Az apai hímivarsejtek és az anyai petesejtek mellett egy donor petesejtjeit is használták a háromszülős mesterséges megtermékenyítés (...

Hadgyakorlat miatt sodródhatott partra tucatnyi delfin a görög szigeteknél

Szokatlanul sok elpusztult delfint mosott partra a víz Számoszon és más Égei-tengeri görög szigeten az elmúlt hetekben, ez összefüggésben lehet egy nagy török tengeri hadgyakorlattal – közölte az Arhipelagosz, a tengeri élővilág védelmével foglalkozó görög szervezet. A szakemberek közlése szerint 15 elpusztult delfint találtak a Törökországhoz közeli g...

Megtalálták az eddig csak ősi szövegekből ismert legendás görög várost

Immár régészeti leletek is bizonyítják, hogy létezett az eddig csak ősi szövegekből ismert Tenea görög város, amelyet az ókori leírások szerint trójai hadifoglyok alapítottak az időszámításunk előtti 12. vagy 13. században - jelentette be a görög kulturális minisztérium. Tenea városról Pauszaniasz II. századi görög utazó és geográfus azt írta, a trójai...

Erős földrengés rázta meg a görögországi Zakinthosz szigetét

Erős, a legfrissebb adatok szerint közel 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zakinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk – írja az MTI az amerikai földtani intézet (USGS) jelentése alapján. Szeizmológosuk szerint nincs veszélye szökőárnak. Beszámolók szerint a 6,8...

Több száz méter hosszú hálóval szőtték be a pókok egy görög város partját

Kísérteties látvány fogata a helyieket egy kis görög városkában: Aitoliko partját ugyanis több száz méter hosszan sűrű pókháló borítja. A nyugat-görögországi település lagúnája mentén elképesztő számban jelentek meg az állaspókok, melyek ugyan nagyon kicsik, de képesek kifejezetten nagy hálókat és fészkeket építeni maguknak. Az ízeltlábúak rövid idő lef...

Sziklaomlás Zakinthoszon – óriási robajjal zúdult le a kőtömeg a híres Navagio-öbölben

Sziklaomlás történt az egyik legnépszerűbb görög tengerparton, a Zakinthoszon szigetén elterülő Navagio-öbölben. A gyönyörű vizéről és zátonyra futott hajóroncsnál híres parton hatalmas robajjal zúdult le a kőtömeg a nyaralók mögött. A leomlott sziklafal akkora hullámokat vert, hogy a strand közelében három kisebb hajó is felborult. A legfris...

Álommunka állatrajongóknak – 55 macskára kell vigyázni egy festői görög szigeten

Igazi álommunka vár egy szerencsés állatrajongót a görögországi Szírosz szigetén, ahol 55 macska, festői környezet, lenyűgöző panoráma és nyugalom fogadja a különleges munkakörre kiválasztott gondozót. A God’s Little People Cat Rescue nevű szervezet által meghirdetett munka, mellyel együtt nemcsak fizetés, hanem ingyenes szállás és étkezés is jár, le...

Rekonstruálták Szantorini vulkánkitörésben megsemmisült “belső szigetét”

Egy nemzetközi kutatócsapat, köztük magyar tudósok rekonstruálták Szantorini 3600 évvel ezelőtt vulkánkitörésben megsemmisült "belső szigetének" méretét és korát. Az eredményről szóló tanulmány a Scientific Reports című tudományos lapban jelent meg. A kutatócsapat egyik magyar tagja, Karátson Dávid vulkanológus elmondta: a nemzetközi kutatócsapat...

Földcsuszamlás miatt lezárták a Korinthoszi-csatornát

Ideiglenesen lezárták a Korinthoszi-csatornát egy heves esőzéseket követő földcsuszamlás miatt. Az Égei-tenger és a Jón-tenger között húzódó majdnem 6400 méter hosszú mesterséges vízi utat főleg kereskedelmi hajók és magánjachtok használják. A Korinthoszi-földszorost átvágó csatorna építését 1882-ben kezdték meg Türr István kezdeményezésére és Gerster B...

AJÁNLÓ

Fungal Toenails: Finding the Best Cream for Relief Nail Polish & Fungus: Can You Wear It? Clinq Labstm Antifungal Pen: Relief You Can Target | 2024 CVS Toenail Fungus Treatment: Options & What Works Do Antifungal Nail Pens Work? Drilling Toenails for Fungus: Risks & Alternatives Equate Antifungal Pen: Reviews & What You Need to Know Equate Antifungal Pen: What You Need to Know Nail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Nail Fungus: Causes, Treatment & What You Need to Know Fungal Nail Infection in Kids: Treatment & Prevention Fungal Nail Infection Treatment: Pharmacy Options & More Fungal Nail Infections Pictures & What They Reveal Fungal Nail Treatment Manchester: Options & What to Expect Fungi Nail Lacquer: Does it Really Work? Fungus Nail & Tea Tree Oil: Does It Really Work? Toenail Fungus: Treatment Options & What Works Toenail Fungus: Treatment & Relief Options Toenail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Coconut Oil & Eucalyptus Oil for Nail Fungus Nail Fungus Home Remedies: Relief That Really Works Nail Fungus Oil: Relief or Just a Trend? Oil of Oregano for Nail Fungus: Does it Really Work? Oils for Nail Fungus: Relief & What Really Works Tea Tree & Coconut Oil for Nail Fungus: Does it Work? Thick Toenail Removal: Causes, Treatments & What to Expect Toenail Fungus Removal: Options That Really Work Toenail Fungus Removal NYC: Options & What to Expect Bleach for Toenail Fungus: Risks & Safer Alternatives