Sokatmondó fotók – gyerekek az iskolakezdés előtt és után

Mint ahogy ez a most következő, sokatmondó fotóválogatásból is kiderül, a gyermekek igencsak vegyes érzelmekkel fogadják az iskolakezdést. A kisiskolások egy része izgatottan várta ugyan a sulit, a nap végére azonban igencsak elfáradtak, és a hazaérkezés után már nem voltak olyan lelkesek és mosolygósak mint indulás előtt. Az előtte-utána fotókon láthat...

Kétéves öccsét élesztette újra egy kilencéves német kisfiú

A kerti medencébe esett az a kétéves kisfiú, akit kilencéves bátyjának sikerült újraélesztenie. A kétéves kisfiú a hétvégén az észak-hesseni Korbachban lévő családi házuk medencéjébe esett, és elvesztette az eszméletét. 65 éves nagymamája és kilencéves bátyja húzták ki a vízből – számolt be a szombati balesetről a helyi rendőrség. Ezután a nagyobbik fi...

9 nappal az olaszországi földrengés után élve mentettek ki egy kutyát a romok alól

Kilenc nappal a hatalmas pusztítást végző olaszországi földrengés után az egyik mentőcsapat tagjai élve mentettek ki a romok alól egy kutyát. A Romeo névre hallgató golden retrievert ijedten, de csodával határos módon szinte teljesen sértetlenül került elő az összedőlt ház alól. A kimentett kutya kissé zavart volt, de miután szaladgált egy kicsit, megny...

Az eddigi legjobb képeket küldte a Juno űrszonda a Jupiterről

Az eddigi legjobb képeket küldte a Jupiterről a Juno űrszonda, amely heves viharokat örökített meg a gázbolygó északi sarkvidékén. A felvételek alapján a Jupiter északi pólusán hevesebb viharok dúlnak, mint eddig gondolták és a sarkvidék kékebbnek tűnik a planéta többi részénél - fogalmazott közleményében az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA San Anton...

Súlyosan veszélyeztetett faj lett a keleti gorilla, az óriáspanda azonban lekerült a listáról

A keleti gorilla, a világ legnagyobb emberszabásúja súlyosan veszélyeztetett fajként került fel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára, az óriáspanda viszont hosszú idő után többé nem tartozik ebbe a kategóriába. A nemzetközi szervezet vasárnap, a Hawaiin megrendezett kongresszusán kiadott jelentésében számolt be arról, ahogy az orvvadászat m...

Berki Krisztiánról nevezik el a lólengés egyik elemét

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián tornászról nevezik el a lólengés egyik elemét. A 31 éves tornász a hír kapcsán az alábbiakat írta közösségi oldalán: "2008-ban mutattam be először a Thomas-orsót kápán. Londonban ezzel kezdtem a gyakorlatomat. Sok mindent elérhet egy sportoló, de az, hogy elemet neveznek el róla, talán a legnagyobb di...