Ősi írásokat találtak egy Buddha-szobor belsejébe rejtve

Buddhista írásokat tartalmazó két könyvecskét fedeztek fel dél-koreai régészek egy 15. századi Buddha-szoborban Dél-Kjongszang tartomány egy történelmi templomában. A felfedezést a koreai Dzsegje buddhista rend hozta nyilvánosságra, amelynek templomában a 918 és 1392 között uralkodó Korje dinasztia korából származó könyvecskéket megtalálták. A két kötet közül az egyik zsebkönyv méretű, a másik pedig 28 buddhista írást tartalmazó gyűjtemény.

Forrás: Jogye Order of Korean Buddhism

A Dzsegje rend közleménye szerint a zsebkönyv olyan apró, hogy korábban soha nem vették észre. A kis kötetet keletkezésének pontos története is kíséri, emellett páratlan buddhista festményeket tartalmaz. Li Jongjun, a szerzetesrend kulturális kincseiért felelős vezető elmondta: a szobrot 1983-ban újrafestése közben részben felnyitották, de csak a közelmúltbeli újabb vizsgálat során derült ki, hogy pontosan mit tartalmaz.

A rend a templom két másik 1490-ből vagy 1500-ból való szobrát is megvizsgáltatta, és a röntgenes átvilágítás kimutatta, hogy azokban is könyveket rejtettek el. Ezeket azonban nem nyitották fel, mert tiszteletben akarják tartani a rend két nagy tekintélyű szerzetesének óhaját. A rend a koreai kulturális örökségvédelmi minisztériumhoz fordult, hogy minősítse a kulturális örökség részének a Buddha-szoborban talált ősi buddhista írásokat.

Forrás: Jogye Order of Korean Buddhism

(yonhapnews, MTI)


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!