Kitiltanák a fürdőzőket a székelyföldi Szent Anna-tóból

Kitiltanák a fürdőzőket a székelyföldi Szent Anna-tóból a Natura 2000-es környezetvédelmi terület megóvásában érdekelt szervezetek. A környezetvédelmi terület népszerűsítésére, és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta: nem tesznek jót a krátertó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén jelentős mennyiségű naptej és testápoló szer kerül a vízbe. A civil aktivista a tó vizének a szervesanyag-tartalmát is aggasztónak találta. A tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra. A Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében a Szent Anna-tó, a másikban pedig a Mohos-tőzegláp található.

Fotó: Wikipedia/Csanády 

Az egyesület vezetője arra is figyelmeztetett, hogy a strandoló turisták miatt gyorsult fel a tó hordalékkal való feltöltődése is. A kráter erdő borította belső falairól becsurgó esővizet ugyanis a parton levő gyepes terület szűrte meg. Ezen a területen azonban a strandidényben kiszárad a fű, és nem tudja már ellátni a szűrő feladatát. A Szent Anna-tó környékének a fejlesztésében a horvátországi Plitvicei-tavakat tekintik mintának. Olyan látványosságként szeretnék megőrizni, amelyet látogatnak, de nem veszélyeztetnek a turisták.

Fotó: Wikipedia/Sie

A fürdőzés kitiltása abban a tervben is szerepel, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft. nyújtott be tavaly a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A társaság vezetője, Kerezsy László elmondta: a terv a minisztérium jóváhagyásával válik hatályossá. A cégvezető ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs ok “vészharangok kongatására”. Szerinte nem a tiltás, hanem a látogatók nevelése vezethet eredményre. Megjegyezte, hogy 1990-ig autót is mostak a tóban, mára már lényegesen környezettudatosabb a látogatók zöme.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek a környezetvédelmi szempontoknak és a turisták igényeinek is megfelelnek. Példaként említette, hogy amikor betiltották a tűzgyújtást a tóparton, egyes turisták az erdőben gyújtottak tüzet, ezzel pedig még jobban veszélyeztették a tó környezetét. Ezért a terület gondnokaiként bölcsebbnek látták engedélyezni, hogy a turisták az általuk kihelyezett fém tűzhelyekben gyújtsanak tüzet. A majdani fürdési tilalom betartatását is problémásnak látta. A környezetvédelmi terület gondnokaiként nem jogosultak arra, hogy a szabályokat megszegő turistákat igazoltassák vagy megbírságolják.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!