Így ismerkedett kifutójával a berlini állatkert jegesmedvebocsa

A jegesmedvebocs született a berlini állatkertben: a kicsinek még nincs neve, de már most a látogatók kedvence. Mióta a gondozók kiengedték a kifutóba, duplájára emelkedett az eladott jegyek száma. A bocs sorsát sokan aggódva figyelik, anyjának ugyanis két éve ikerbocsai születtek, de azok nem maradtak életben.

Abenteuerlustig klettert sie die Felsen rauf und runter und schwimmt durchs große Wasserbecken. Unsere kleine Eisbärin…

Közzétette: Tierpark Berlin – 2019. március 17., vasárnap

A négyhónapos jegesmedvebocsot március 16-án mutatták be először a közönségnek. Az állatkertnek azóta 42 ezer látogatója volt, több mint kétszerese annak, ahányan tavaly ugyanezen a héten ellátogattak az állatparkba.

Christiane Reiss, az állatkert szóvivője elmondta, hogy a kis bocs eleinte folyton orra esett, amikor első lépéseit tette a külvilágban, de azóta már sokkal biztosabban áll a lábán. A tervek szerint április elején nevezik el.

Erster Ausflug Eisbär-Baby im Tierpark Berlin

Kleiner Eisbär on Tour: Eisbärin Tonja unternahm heute zusammen mit ihrem Nachwuchs den ersten großen Ausflug auf die Außenanlage. Wir sind verliebt!

Ab Samstag habt auch ihr die Möglichkeit, die Beiden auf der Außenanlage zu sehen. Da solche Entdeckungstouren für kleine Eisbären jedoch auch ziemlich anstrengend sind, werden sich die beiden vor allem anfangs noch regelmäßig zum Ausruhen in die Wurfhöhle zurückziehen und somit nur stundenweise draußen sein.

Közzétette: Tierpark Berlin – 2019. március 15., péntek

 

A kis jegesmedve december 1-jén született. Anyjának, a 9 éves Tonjának 2017 decemberében is születtek kölykei, de azok nem maradtak életben. A jegesmedvebocsok halálozási aránya magas, mivel nagyon fejletlenül jönnek a világra.

Kleine Eisbärin zeigt ihr Schwimmtalent im Tierpark Berlin

Unsere kleine Eisbärin ist ein wahres Schwimmtalent. Im Wasser fühlte sich Tonjas Nachwuchs auf Anhieb pudelwohl. Eisbären nutzen ihre breiten Tatzen mit Schwimmhäuten zwischen den Zehen übrigens wie Paddel und sind dadurch echte Dauerschwimmer.

Für euch noch ein kleiner Tipp: Ihr könnt Tonja und ihre Kleine täglich ab 9 Uhr im Tierpark besuchen. Die beiden haben aber jederzeit die Möglichkeit, sich in die Wurfhöhle zurückzuziehen. Gute Chancen, sie zu sehen, habt ihr vor allem am Vormittag.

Közzétette: Tierpark Berlin – 2019. március 18., hétfő

Cikkajánló: Partra sodródó bálnatetemek segítenek a jegesmedvéknek a túlélésben, de ez nem lesz elegendő


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!