Fényes nappal lopták el egy férfitől a vakvezető kutyáját Pekingben

Bocsánatkérő levél kíséretében másfél nap után megkerült az a vakvezető labradorA metrósínek közé zuhant gazdája után ugrott a bátor vakvezető kutya. , amelyet az utcán fényes nappal loptak el PekingKonzerves levegőt lehet kapni Pekingben. ben hatalmas felháborodást keltve a kínai közösségi médiában. A Beijing News beszámolója szerint a biztonsági kamera felvételén jól kivehető volt, amint egy furgon Peking külvárosában, Sunji kerületben megközelíti a labrador retrieverKiderült, hogy mi okozza a labradorok elhízását. fajtájú kutyát, majd beemelik az autóVideóra vették, ahogy egy kíváncsi fekete medve beszáll egy parkoló furgonba. ba az állatot.

Ellopott vakvezető kutya

Mint utóbb kiderült, Csiaocsiao egy vak masszőr, a 47 éves Tien Feng-po hűséges társa volt az elmúlt hat év során, és néha kisebb sétákat tett kísérettel a masszázsklinika szomszédságában. A 7 éves fekete Csiaocsiao gazdáját annyira megrázták a történtek, hogy ezt követően alig evett és aludt. Úgy érezte – mint fogalmazott – amióta közeli barátja eltűnt, nehéz súly nehezedett a mellkasára. A tolvajok a jelek szerint “meghallották” a közösségi médiában elterjedt könyörgést és kíséretében a tömeges háborgást, és 35 órával később elengedték az állatot ugyanott, a klinika ajtajára pedig egy kézzel írt üzenetet ragasztottak: “Kérjük, bocsásson meg!” Tien beszámolója szerint az állat fáradt volt ugyan, de sértetlenül úszta meg az esetet.

Ellopott vakvezető kutya

Csiaocsiao egyike a mindössze 10 regisztrált pekingi vakvezető kutyának. Az országban az északkelet-kínai Talien város kutyakiképző központja szerint körülbelül 100 “hivatásos” vakvezető kutyaSzerzetesek fogadták örökbe az utcán kóborló barátságos kutyát. lehet szolgálatban. Jelenleg további 80 kiképzése folyik, és hamarosan 20 kutyakölyköt íratnak be a tanfolyamokra. A több mint 20 milliós kínai fővárosban sokáig tilos volt nagytestű kutyákat tartani, és 2007-ben országos hír volt, amikor egy Lucky nevű vakvezető kutyaA metrósínek közé zuhant gazdája után ugrott a bátor vakvezető kutya. elsőként engedélyt kapott a rendőrségtől arra, hogy gazdájával és egy másik kísérővel részt vehessen a városi közlekedésben. A pekingi utcákon, közterületeken hivatalosan 2012-től lehetnek ott a segítőkutyákIlyen amikor a kutyák medencés bulit tartanak. .

Ellopott vakvezető kutya

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!