Ezer tölgycsemetét ültettek felajánlások útján Székelyderzsen a kivágott erdőségek pótlására

A kivágott erdőségek pótlására és a környezettudatosság előmozdításáért, felajánlások útján szerzett támogatásból ezer kocsánytalan tölgyfacsemetét ültetett a Land Art Egyesület Székelyföldön, a Hargita megyei Székelyderzsen – közölte Katona László, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgatóságának csoportvezetője, az egyesület ötletgazdája. A friss telepítés az egyesület első faültetése – mondta el az  Brüsszelben Katona László.

Székelyderzs vártemploma egyike azoknak a romániai magyar műemlékeknek, amelyek az UNESCO-világörökség részét képezik (Forrás: Wikimedia Commons/Andrei kokelburg)

A kezdeményezés bárki számára lehetővé teszi, hogy 1 euróért 1 négyzetméter területet erdősítsen. Az összegből beszerzik a csemetéket és el is ültetik a saját, egyelőre másfél hektáros, de hamarosan várhatóan akár húszhektáros területen. Az elültetett csemeték helyét GPS-koordinátákkal határozzák meg, amelyeket elküldenek az adományozónak. A fa-, illetve erdőtulajdonosok személyesen, valamint az egyesület honlapról értesülhetnek az erdő állapotáról.

Hargita megyei erdőség (Forrás: Wikimedia Commons/Bogdan Giuşcă)

A Land Art Egyesület megpróbálja utánozni a helyi erdők faösszetételét. A területen őshonos, hosszú életű, lombhullató fafajokat, kocsánytalan tölgyet (Quercus petraea), kislevelű hársfát (Tilia cordata), valamint hegyi juharfát (Acer pseudoplatanus) ajánl ültetésre, hogy olyan új erdők jöjjenek létre, amelyek amellett, hogy több tonna széndioxidot nyelnek el és több tonna oxigént termelnek, méhlegelőként, táplálékforrásként és fészkelő-, illetve búvóhelyként szolgálnak számos vadállatnak.

Forrás: Wikimedia Commons/Arnaud 25
Forrás: Wikimedia Commons/Nikanos

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!