Erős földrengés rázta meg a görögországi Zakinthosz szigetét

Erős, a legfrissebb adatok szerint közel 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zakinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk – írja az MTI az amerikai földtani intézet (USGS) jelentése alapján.

Forrás: Wikimedia Commons/Roddy McDougall

Szeizmológosuk szerint nincs veszélye szökőárnak. Beszámolók szerint a 6,8-as erősségű földmozgást, amely sokakat álmukból ijesztett fel, Görögország-szerte érezni lehetett, akárcsak Máltán, Albániában, Dél-Olaszországban és Törökország nyugati partvidékén is.

“Erős földrengés volt a Jón-tengeren” – mondta egy szeizmológus a görög közszolgálati rádió műsorában. A rengés fészke 44 kilométerre nyugatra és tíz kilométer mélységben volt az ismert turistaparadicsomtól. “Több utórengés is volt, vannak károk is” – tette hozzá a szakértő.

Az USGS adatai szerint ugyanakkor az epicentrum mintegy 36 kilométerre délnyugatra, 16,6 kilométeres mélységben volt. Zakinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek.

“A gyermekeinkkel jelenleg a kocsikban ülünk. Az emberek félnek. Látok károkat az itteni házak falain” – mondta egy helybéli férfi a görög 90,1 hírrádiónak.

Some damage reported on Zakynthos, Greece from last night’s magnitude 6.8 earthquake. Report: Forecast Weather Greece

Közzétette: Severe Weather Europe – 2018. október 25., csütörtök

Emberek ezrei özönlöttek az utcákra és kerestek menedéket maguknak a parkokban. Sokan autóikban töltik az éjszakát. Az iskolák zárva tartanak pénteken, hogy az épületek épségét szakemberek felmérhessék. A helyi sajtó szerint a zakintoszi kikötő egy része is károkat szenvedett. A médiában megjelent felvételeken egy hosszú repedést lehetett látni a kikötői promenádon. Az ERT közszolgálati televízió híradása szerint Sztrofádesz szigetén lévő egyik kolostorban is károk keletkeztek.

A Jón-szigetektől nyugatra mély szakadék húzódik a tengerfenéken, az európai és az afrikai kontinentális talapzat találkozásánál. A két talapzat közötti súrlódások miatt a Jón-tenger térségében gyakorinak számítanak a földrengések.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!