Elpusztult Japán legöregebb elefántja

Hatvankilenc évesen elpusztult Hanako, akit még kétéves korában ajándékozott a thai kormány a tokiói Inokasira Állatkertnek. Megért kora rekordnak számít a fogságban élő ázsiai elefántok között is. Az állatkert szóvivője szerint az idős elefántot az oldalán fekve találták meg és többszöri próbálkozásra sem sikerült talpra állítani. Hanako végül néhány órával később elpusztult. A szóvivő szerint az állatot felboncolják, hogy megállapítsák a halál pontos okát. Hozzátette, ha egy elefánt – kortól függetlenül – hosszú ideig fekszik az oldalán, akkor károsodhatnak a szervei.

Japán legöregebb elefántja

Nem olyan régen a világ szinte minden táját megmozgató petíció indult azért, hogy Hanakót átköltöztessék egy thaiföldi természetvédelmi övezetbe, ám az állatkert azt mondta, hogy az elefánt már túl öreg egy ilyen utazáshoz. Az állatot megvizsgáló független szakértő egyetértett az intézmény döntésével.

Az amerikai Carol Buckley azt mondta, hogy Hanakót megrémítheti, ha más elefántokkal kerül össze, miután annyi évet élt egyedül. Inkább azt javasolta, hogy végezzenek bizonyos változtatásokat az állat lakhelyén és a gondozók töltsenek több időt vele. Amikor azonban új kerítést szereltek fel Hanako kifutója köré, az állat megrémült és nem volt hajlandó kimenni. Az idős elefánt szokásos születésnapi ünnepsége is elmaradt idén márciusban, ilyenkor a thai követség mindig friss szamócával kedveskedett az állatnak.

Japán legöregebb elefántja

VIDEÓ:

Hanako fokozatosan legyengült és egyre étvágytalanabbá vált az elmúlt hónapokban. “Hanako az ország békéjének és gyarapodásának a szimbóluma volt a második világháborút követően. A halálával véget ért egy korszak” – fogalmazott az állatkert illetékese.

Japán legöregebb elefántja

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!