Elfogadták a klímamegállapodást

Elfogadta szombat este az ENSZ 21. klímakonferenciáján részt vevő 195 ország a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre. “Ahogy körbenézek a teremben, látom, hogy pozitív a hangulat, nincs ellenvetés, a párizsi klímamegállapodást elfogadtuk – jelentette be Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke a jelenlévők viharos tapsa közepette. A delegációk tagjai hosszú perceken át állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő.

Az ENSZ november 30-án kezdődött 21. klímakonferenciája a Párizs környéki Le Bourget városban az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget, de lezárását – ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását – előrelépés hiányában szombatra halasztották. Az utolsó, szombat esti plenáris ülés előtt a két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló fejlődő országok csoportja, a G77+Kína már jelezte, elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelynek szövegén még az utolsó éjszaka is módosítottak.

Klímacsúcs

A klímamegállapodás megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint-emelkedéssel fenyegetett szigetállamok kérése volt. Ezt több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, és legvégül az Egyesült Államok is támogatta, de a legjelentősebb fosszilis energiatermelők, Szaúd-Arábia, Venezuela, India és Oroszország péntek este még nem akarta támogatni.

Klímacsúcs

Klímacsúcs

A házigazda francia diplomácia vezetője szerint a szöveg differenciált az országok felelősségében, igazságos, tartós, dinamikus, kiegyenlített, és jogilag kötelező érvényű. Az évi 100 milliárd dolláros támogatás, amelyre az északi fejlett országok tettek javaslatot a déli, fejlődő országok technológiai átállásának finanszírozására 2020-ig “egy lépcsőfok”, “az új számszerűsített célt legkésőbb 2025-ig meg kell határozni” – mondta a szöveg bemutatásán Laurent Fabius. A kötelezettségvállalásokra 2025-től vonatkozó ötévenkénti felülvizsgálat is belekerült a megállapodásba.

“Ez a megállapodás az egész világ és minden ország számára elengedhetetlen. Segíteni fogja a szigetországokat abban, hogy védekezni tudjanak a partjaikat fenyegető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afrikának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olajtermelőknek is segít energiatermelésük diverzifikálásában” – hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter.

olajmezo

A végleges tervezetet más környezetvédő szervezetekhez hasonlóan a Greenpeace is “fordulatnak” minősítette. “A kerekek lassan őrölnek, de Párizsban őröltek. A szöveg egyértelműen a történelem szemétdombjára helyezte a fosszilis energiákra épülő ipart” – mondta Kumi Naidoo, a Greenpeace International vezetője. A világ országai most először írtak alá globális klímavédelmi egyezményt, amelynek céljairól 2011-ben a dél-afrikai Durbanben határoztak. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a környezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.

Klímacsúcs

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!