Eddig ismeretlen, II. Ramszesz-kori templomot fedeztek fel Egyiptomban

II. Ramszesz egyiptomi fáraó uralkodásának idejében (Kr.e. 1279-1213) épült, eddig ismeretlen templomot fedeztek fel cseh régészek az egyiptomi Abu-Szírben – közölte a prágai Károly Egyetem bölcsészettudományi karának egyiptológiai intézete. A cseh régészek egyiptomi engedéllyel kutatnak a Kariróhoz közeli abu-szíri lelőhelyen. Miroslav Bárta, a cseh régészcsoport vezetője szerint eddig ez az egyetlen, II. Ramszeszhez bizonyíthatóan kötődő vallási építmény a gízai Abu-Szír és Szakkara óegyiptomi lelőhelyeken.

Forrás: Wikimedia Commons/Than217

A feltárt templom alapja 32-szor 51 méteres. Az épületbe, amelynek közepén udvar található, téglából épült széles úton lehetett bejutni. Az udvar végén emelkedik a kőből épített, három teremre osztott szentély, amelynek falain több helyen freskók, festmények maradványai láthatók. A templom két oldalán kisebb raktárak állnak.

Forrás: Czech Institute of Egyptology

A homokból kiásott épületmaradványokat a jövőben a szakértők tüzetesen megvizsgálják, hogy megállapíthassák a templom építésének idejét és rendeltetését. A cseh régészek, akik közül Miroslav Verner világhírnévre tett szert, az 1980-as évek óta kutatnak Egyiptomban, már több jelentős lelet fűződik a nevükhöz.

Forrás: Czech Institute of Egyptology
Forrás: Czech Institute of Egyptology


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!