Beszüntetik a delfintenyésztést és a showműsorokat a SeaWorld-delfináriumok

2

A szórakoztatóipari vállalkozás közleményben jelentette be, hogy felhagy a delfinek szaporításával, és showműsorok helyett inkább természetes közegükben igyekszik bemutatni az emlősöket.

Beszünteti a kardszárnyú delfinek szaporítását az Egyesült Államokban három delfináriumot működtető SeaWorld Entertainment, és felhagy az olyan showműsorokkal is, amelyekben akrobatikus mutatványokra kényszerítik az orkaként is ismert tengeri emlősöket.

Az állatvédők által sokat bírált, orlandói székhelyű szórakoztatóipari vállalkozás  közleményben jelentette be az aktivisták által lelkesen üdvözölt intézkedéseket. A közlemény szerint a delfinek szaporításával azonnal felhagynak, a showműsorokat a meglévő állománnyal a jövő évtől változtatják meg úgy, hogy az állatokat inkább természetes közegükben mutatják be.

3

A SeaWorld három helyen, a floridai Orlandóban, a texasi San Antonióban és a kaliforniai San Diegóban működtet delfináriumot, ezek közül a San Diego-i már tavaly novemberben bejelentette, hogy felhagy a hagyományos delfinműsorokkal. 2019-től már mindhárom delfináriumban olyan műsorral várják a látogatókat, amely a gyilkos bálnaként is emlegetett állatok természetes környezetére és magatartására helyezi a hangsúlyt.

6

Látványterv a kardszárnyú delfinek új élőhelyéről, amely a természetes környezetre helyezi a hangsúlyt

5

A SeaWorldöt évek óta bírálják az állatvédők a műsorok miatt, amelyekben idomított kardszárnyú delfinek szerepelnek. Nagy felháborodást keltett a 2013-ban bemutatott Blackfish – Egy kardszárnyú delfin története című dokumentumfilm is, amely kegyetlennek festette le a tengeri emlősök fogságát és cirkuszi attrakcióikat. A film firtatta azt is, milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy egy kardszárnyú delfin 2010-ben megölte híres és népszerű idomárját a floridai delfináriumban.

A SeaWorld-delfináriumokban jelenleg 29 kardszárnyú delfint tartanak. Az első egyed 1985-ben született egy SeaWorld-parkban, azóta összesen 30 példány jött világra ezekben a delfináriumokban, köztük a legelsők, amelyek mesterségesen fogantak.

A SeaWorld-delfináriumok fennállásuk óta 400 millió látogatóval ismertették meg az orkákat.

MTI

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!