Bemutatták a kéthetes kis zsiráfot a Debreceni Állatkertben

Recés zsiráf született a debreceni állatkertben: a Szilveszter és Emma frigyéből világra jött kis zsiráfbika mintegy 450 napnyi vemhesség után, november 22-én látta meg a napvilágot. Az állatkert igazgatója, Nagy Gergely Sándor elmondta: a zsiráfoknál az ellés több kockázattal is jár. A korábban már anyai tapasztalatokat szerző nyolcéves Emma a szerencsés ellést követően nem neveli kicsinyét, ezért az állatápolók végzik a gondozását.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A kéthetes életerős zsiráfcsikó már látható a kifutóban szülei mellett. Születésével 165 egyedre nőtt az európai recészsiráf-állomány. A Magyarországon csak Debrecenben látható recés zsiráfok az európai fajmentő program keretében 2006 óta élnek a Nagyerdő fái alatt.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A zsiráfok egyébként már a sebezhető fajok kategóriájában szerepelnek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján. A világ zsiráfpopulációja 40 százalékkal csökkent az elmúlt harminc évben, így jelenleg 100 ezernél is kevesebb zsiráf él a Földön. Ennek fő oka a vadorzás és az élettér szűkülése, ráadásul a polgárháborúk is csökkentik az elsősorban Afrika déli és keleti területein honos állatok számát. 1985-ben még 163 ezer példányt számoltak össze, 2015-re számuk 97 ezerre csökkent.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!