Az erdőben hagyott japán kisfiú elmesélte, hogy élte túl hat napig

Órákon át gyalogolt az erdőMegtalálták azt a japán kisfiút, akit a szülei büntetésből hagytak az erdőben. ben, míg egy elhagyott laktanyához nem ért, ahol meg tudta húzni magát. Egy elhagyott katonai bázison húzta meg magát a hat nap alatt, amíg a mentőcsapatok meg nem találták – ezt mesélte a kórházból kiengedett hétéves japán7164 km-es szerelmi vallomás. kisfiú, akit a szülei büntetésként hagytak egyedül Japán legészakibb szigetének egyik hegyvidéki erdejében.

Tanuka Jamato a kórházCsernobil elhagyatott kórháza 27 évvel a baleset után. előtt összegyűlt újságíróknak elmondta: nagyon félt, amikor egyedül hagyták, és szülei kocsija után akart menni, de annyira sírt, hogy rossz irányba indult el. “Azt hiszem, úgy öt órán át gyalogoltam” – mesélte. Végül elért egy elhagyott katonai laktanyához, ahol talált egy épületet, ami nem volt bezárva. “Fáztam, ezért bementem, hogy ott aludjak” – emlékezett a kisfiú

Tanuka-Jamato

A következő hat napot az épületben töltötte, élelme nem volt, de talált egy külső csapot, amelyből vizet tudott engedni magának. Hallotta a levegőben fölötte elhúzó helikoptereket, de úgy döntött, hogy nem megy tovább, hanem megvárja, amíg rátalálnak. Tanuka hozzáfűzte még, hogy jól van, és szeretne visszamenni az iskolába.

2

A gyereket azért hagyták ott a szülei az erdőben, mert megdobálta az autókat, és meg akarták büntetni. Ám mire visszamentek érte, már nem találták. A rendőrségen először azt állították, hogy a fiuk akkor tűnt el, miközben ők az erdőben ehető növényeket gyűjtögettek, de később elmondták, hogy miért hagyták ott.

A rendőrség nem emelt vádat a szülők ellen, de a történtek nagy vitát váltottak ki Japánban a közösségi médiában, és az egész ország szurkolt, hogy a kisfiú épségben kerüljön elő.

MTI

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!