Az azték birodalom legnagyobb uralkodójának sírját találhatták meg Mexikóvárosban

Egy azték uralkodó sírhelyét jelölhetik azok az áldozati ajándékok, köztük egy gazdagon díszített, harcosnak öltöztetett jaguár és egy fiatal fiú maradványai, amelyeket a mexikóvárosi Templo Mayor (nagy templom) romjainál tártak fel a régészek. Az áldozati ajándékokat azték papok helyezhették el nagyjából öt évszázaddal ezelőtt egy kör alakú platformon, amely egykor a templom előtt terült el írja a BBC.

Templo Mayor Forrás: Wikimedia Commons/BekaHari 

Történelmi beszámolók szerint az 1469-1502 között uralkodott három azték király – három testvér – elhamvasztott földi maradványait ezen, vagy ennek a platformnak a közelében helyezték örök nyugalomra, fényűző ajándékok és feláldozott rabszolgák szíveinek kíséretében. A több évtizede folyó ásatások ellenére a kutatóknak soha nem sikerült még felfedezniük egy azték uralkodó sírját.

“Óriási várakozás övezi a mostani munkálatokat. Úgy véljük, hogy, ahogy egyre mélyebbre ásunk, további gazdag leleteket fogunk találni” – mondta Leonardo Lopez Lujan vezető régész.

Több évtizede folynak az ásatások (Forrás: Wikimedia Commons/Michel Rudoy)
Forrás: Wikimedia Commons/Simon Burchell
Forrás: Wikimedia Commons/Wolfgang Sauber

A jaguáráldozatot egy nagy méretű, négyszögletes kőláda rejtette, amelynek tartalmát még nem sikerült teljesen feltárni, de a már felszínre hozott tárgyak között van egy lándzsakilövő készülék és egy falap, amelyen a háború és a nap istenének, Vitzilopocstlinak a szimbóluma látható.

A kutatók egy emberáldozatot is találtak: a nagyjából kilencéves fiú ugyancsak Vitzilopocstli szimbólumát viseli magán, a nyakában jáde gyöngyből készült ékszert, a vállain madárcsontból készített szárnyakat találtak a régészek.

A jaguáréhoz hasonlóan, valószínűleg a gyermek szívét is kiszedték egy szertartás keretében, ennek a megerősítéséhez azonban további vizsgálatokra lesz szükség. Az áldozati ajándékok között lévő nagy számú kagylóhéj, piros tengeri csillag és korall valószínűleg a túlvilágot jelképezik.

Un tesoro de sacrificios podría llevar al hallazgo más tentador: la tumba de un emperador azteca. http://goo.gl/79EpEX

Közzétette: El Economista – 2019. március 25., hétfő

 

A szakemberek szerint 2006-ban egy hatalmas monolitot tártak fel a Templo Mayor romjainál. A leleten szereplő dátum, 1502 az azték birodalom legnagyobb uralkodója – az utolsó testvér -, Ahuízotl halálának éve. Elizabeth Boone, a Tulane Egyetem kutatója szerint a jaguár az uralkodót jelképezheti rettenthetetlen harcosként. “Könnyen lehet, hogy Ahuízotl maradványait rejti az a láda”- mondta a szakember.

A kutatók szerint az áldozati ajándékok nem csupán az aztékok vallási világába nyújtanak betekintést, hanem a gazdasági életükbe és birodalmuk földrajzi kiterjedtségébe is. A tengeri csillag például a Csendes-óceánból, míg a jádekő Közép-Amerikából, a mai Honduras környékéről származik.

A harcias és mélyen vallásos aztékok virágzó birodalmat hoztak létre, amely fénykorában a Mexikói-öböltől egészen a Csendes-óceánig terjedt az 1519-1521-es spanyol hódítást megelőzően. A Templo Mayor az aztékok egyik főtemploma volt, amely fővárosukban, Tenochtitlánban, a mai Mexikóvárosban állt.

Korábban a régészek egy emberi koponyákból emelt tornyot tártak fel a Templo Mayor szomszédságában: 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!