A vadonban már kihalt berber oroszlán született egy csehországi állatkertben

Rendkívül ritka, a vadonban már kihalt berber oroszlán született a csehországi Plzeň állatkertjében. Az oroszlánkölyök július 27-én jött világra. Az állatkert az örömhír közlésével azért késlekedett, mert az első hetek nagyon kritikusak. Érkezése azért jelentős, mert fajának egyedei a vadonban már nem lelhetők fel.

Forrás: ZOO Plzeň/K. Misíková

A kis nőstényoroszlán anyja a négyéves Neyla eddig példásan gondoskodik kicsinyéről. Neyla 2015-ben testvérével, Tamikával együtt a hannoveri állatkertből érkezett Plzeňbe.

„A pilseni állatkert oroszláncsaládja jelenleg nyolctagú. Amint a kis oroszlán megerősödik, az anyja fokozatosan kiviszi a szabadba, hogy mozoghasson” – olvasható az állatkert közleményében.

Forrás: ZOO Plzeň/K. Misíková
Forrás: ZOO Plzeň/K. Misíková

A két berber anyaoroszlánnal egy Mates nevű hímoroszlán él, a hármasnak összesen hat kölyke van. Tamikának négy, Neylának pedig két utódja született. Tamika 2016 szeptemberében adott életet első nőstény kölykének, Amirának. Ez volt az állatkertben valaha született első berber oroszlán és negyven éve az első oroszlán Plzeňben. A kölyök felnevelése azonban nagyon nehéz volt, a gondozóknak rendszeresen el kellett venniük őt anyjától, mivel hozzátáplálásra volt szüksége.

Forrás: ZOO Plzeň

Februárban Amira az ausztriai Herbernstein állatkertjében lelt új otthonra, ahol egy kétéves hímmel él együtt. Idén májusban Tamikának újabb három kölyke született: Demali, Deema és Dabir. Neyla első utódja tavaly november elején jött világra, a kis hím a Baqir nevet kapta. A pilseni állatkert majdnem fél évszázada tenyészt berber oroszlánokat, de a korábbi évtizedekben nem sikerült az utódok felnevelése.

Forrás: ZOO Plzeň

A berber oroszlán – más néven atlasz- vagy núbiai oroszlán – az oroszlánok ritka alfaja. Egykor Észak-Afrikában az Atlasz-hegységben, illetve a Marokkótól Egyiptomig terjedő területen fordult elő. Az utolsó ismert vadon élő berber oroszlánt az Atlasz-hegységben lőtték ki 1922-ben. A legtöbb afrikai oroszlántól eltérően a berber oroszlán hegyi ragadozó volt, mely az erdőségeket kedvelte. A berber oroszlánokat leginkább a hím vastag fekete sörénye teszi jellegzetessé, mely a hastájéktól a lágyékig ér.

Forrás: ZOO Plzeň

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!