A modern ember idejében is élt még a szibériai “unikornis”

A modern emberA korábban véltnél jóval régebbre nyúlik vissza az emberiség kezdete. idejében is élt még a szibériai “unikornis”, egy kihalt orrszarvú faj, amely legalább 39 ezer évvel ezelőttig létezett, azaz jóval tovább, mint azt eddig vélték. Az állat hosszú tülköt viselt az orrán. Új bizonyítékok szerint a megtermett állat valószínűleg azért halt ki, mert túl válogatós volt táplálkozáskor. A tudósok szerint ha sikerül többet megtudni az Elasmotherium sibericum orrszarvúMegfejtették a súlyosan veszélyeztetett szumátrai orrszarvú genomját. féle kihalásKihalás fenyegeti az "élő kövületnek" számító kínai óriásszalamandrát. áról, az segíthet megmenteni a FöldEgy frissen felfedezett kisbolygó száguld el a Föld közelében. ön még élő rinocéroszokat.

Forrás: W. S. Van der Merwe

Az orrszarvúkat jelenleg a kihalás veszélye fenyegeti, mivel élőhelyükre különösen érzékenyek – mondta Adrian Lister, a londoni Természettudományi MúzeumEgy elefántmadár óriási tojása került elő egy amerikai múzeum gyűjteményéből. kutatója, a tanulmány vezetője a BBC-nek. “Bármilyen változás következik be a környezetükben, az veszélyt jelent számukra. És természetesen azt megtanultuk a fosszíliákból, hogy ha egy faj egyszer eltűnik, akkor ennyi, akkor az örökre eltűnt” – fogalmazott a szakértő.

A becslések szerint a négy tonnát nyomó, fején különlegesA kihalás szélére került a világ egyik legkülönlegesebb teknőse. tülköt viselő állat egészen 39 ezer évvel ezelőttig, a modern emberrel egy időben élt a Földön. Eddig úgy vélték, az Elasmotherium sibericum 200-100 ezer éve kihalt. Huszonhárom példány maradványainak radiokarbonos kormeghatározása alapján a tudósok arra jutottak, hogy a jégkorszaki óriás egészen 39 ezer évvel ezelőttig létezett Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.

Forrás: Wikimedia Commons/DiBgd

Első alkalommal vontak ki ősi rinocérosz DNSMegoldották a jeti rejtélyét. -t is, amelyből kiderült, hogy a rinocéroszok modern csoportjáAz ezer-sziget tava. l mintegy 40 millió évvel ezelőtt vált el. A kutatók megvizsgálták az állatok fogait, és megállapították, hogy erős, száraz füvet legeltek. “Olyanok voltak, mint valami prehisztorikus fűnyíró. Csak legeltek” – mondta Lister.

A rinocérosz étrendje okozhatta kihalását is. Amikor a Föld kezdett felmelegedni, és mintegy 40 ezer éve befejeződött a jégkorszak, a füves területek zsugorodni kezdtek, a kihalás szélVeszélyes mikrobákkal hintik be az Alpokat a Szahara felől érkező szelek. ére sodorva a szibériai állatot. Több száz nagy emlősfaj tűnt el az utolsó jégkorszakot követően a klímaváltozásVastagabb levelet növesztenek a növények a légkör növekvő szén-dioxid-szintje miatt. , a növényzet csökkenése és az emberi vadászatMegakadályozta a grizzly medvék vadászatát egy amerikai bíró. miatt.

Forrás: Igor Doronin/Stavropol Museum
Forrás: Wikimedia Commons/Ghedoghedo

Ma már csak öt rinocéroszfaj él a Földön. Az évtizedek óta folyó orvvadászatDrámai mértékben csökkent az erdei elefántok száma. és az élőhelyük csökkenése miatt azonban csak nagyon kevés példány maradt életben a természetvédelmi parkokon és rezervátumokon kívül. A keskenyszájú orrszarvúból jelenleg mintegy 5000-5400 példány él. Indiai orrszarvúból 3500, szumátrai orrszarvúMegfejtették a súlyosan veszélyeztetett szumátrai orrszarvú genomját. ból mintegy 100, jávai orrszarvúból csupán 67 példány, északi szélesszájú orrszarvúból pedig mindössze két nőstény példány él Afrikában.

Forrás: ryan harvey/flickr/Wikimedia Commons

A fosszilizálódott rinocéroszmaradványok tanulmányozása révén a kutatók többet megtudhatnak a Földön egykor élő prehisztorikus rinocéroszfajok sorsáról, és arról, hogyan alkalmazkodtak a klímaváltozáshoz és az emberek által gyakorolt nyomáshoz.

Forrás:  International Rhino Foundation/flickr


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!