A legelképesztőbb és legviccesebb képek az amerikai hóviharról

Napokra megbénította a “Jones” néven emlegetett hatalmas hóvihar az Egyesült Államok keleti partvidékét, amelyre egy mintegy ezer kilométer széles, összefüggő viharzóna csapott le. A középnyugati Arkansas államtól az északkeleti Maine államig, mintegy nyolcvanötmillió embert érintett az óriási téli vihar, amelyet az amerikai média “szörnyviharnak” keresztelt el. Több tízezren maradtak áram nélkül, az érintett területeken átlagosan kilencven-százhúsz centiméternyi hó hullott. A Washington körüli elővárosokban a mostani hóvihar túlszárnyalta az eddig tapasztalt legnagyobb vihart, amely 1922-ben sújtotta a fővárost és környékét.

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

A hó mellé az összes keleti szövetségi államban erős szél társult, s ez különösen a tengerparti vidékeket sújtotta. New Jersey államban például hurrikánhoz hasonló erős szél korbácsolta az óceánt, egyes tengerparti településeket evakuáltak, az ott élőket más településeken, segélyszállásokon helyezték el. New Yorkban egy időre még kötelező közlekedési tilalmat is elrendeltek az autókra, Washingtonban pedig napokra leállít a tömegközlekedés, nem járt a metró sem. Péntektől vasárnapig több mint hétezer repülőjáratot töröltek, a repülőtereket pedig lezárták a térségben.

A viharról (illetve a lecsillapodása után) készült megdöbbentő vagy épp vicces fotók és videók ellepték a közösségi oldalakat. Ezekből jelent meg nemrég egy válogatás. Ilyen volt tehát a hóvihar az érintettek szemszögéből:

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

1

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

3

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

Amerikai hóvihar

1

15-Pics-That-Perfectly-Capture-How-Insane-Blizzard2016-Is__880

15-pics-that-perfectly-capture-how-insane-blizzard2016-ls__880

VIDEÓ:

This one especially for W Europe – imagine snow like this 😉 Snow fun during the aftermath of storm #Jonas three days ago.

Video: @jalen2143

Közzétette: Severe Weather Europe – 2016. január 25.

 

Tian Tian woke up this morning to a lot of snow…and he was pretty excited about it. #Blizzard2016

Közzétette: Smithsonian’s National Zoo and Conservation Biology Institute – 2016. január 23.

 

Incredible timelapse video.
Over 40″ in Martinsburg, West Virginia…

Like “Extreme Weather” for awesome footage.

Közzétette: Extreme Weather – 2016. január 24.

 

The worst Blizzards of the storm so far for Washington right now!…

Közzétette: Extreme Weather – 2016. január 23.

Forrás: BoredPanda


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!