A háztartásban tehetünk a legtöbbet környezetünk védelméért

Sokszor hallhatunk hangzatos mondatokat környezetünk védelméről, az elkülönített vagy más szóval használtan szelektív hulladékgyűjtésről, a hulladékok égetéséről, de mindig felmerül a kérdés, hogy az üzenetet át tudjuk-e adni az érintetteknek. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal (BM OKF) az NHKV Zrt.-vel együttműködve ezért a mondandójuk célba juttatásáért a személyes megkeresések formáját választotta.

„Ne gyűjtsd külön, úgyis összeöntik a gyűjtőkocsiban!”

„Magyarországon semmire nem használják fel a szelektívet, évtizedekkel járunk Nyugat mögött”

„Én sem gyűjtöm szelektíven, nincs kedvem elvinni a gyűjtőszigetig.”

„Ez a kis eldobott szemétA hegy, ahol halmokban áll az űrszemét. semmiség a gyárak szennyezéséhez képest!”

Ön is hallott már hasonló, illúzióromboló, demotiváló gondolatokat?

Gondolkodott már rajta, hogy mi az, amit megtehet a környezet védelme érdekében?

Rájött már, hogy mi a legjobb hulladékcsökkentő módszer, amit könnyen, kényelmesen megtehet úgy, hogy ki sem kell lépnie érte otthonról?

Minden ember minden egyes környezetkímélő lépése külön külön is számít. Az összefogásban azonban még ennél is nagyobb erő rejlik, ezért indította el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) az NKHV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel együttműködve szemléletformáló kampányát. Zászlójukra nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy a lehető legtöbb háztartás figyelmét felhívják a kommunális hulladék elkülönített gyűjtésének fontosságára, és egyúttal arra is, hogy a kerti- és konyhai zöldhulladékot égetés helyett komposztálják.

Tények a kerti- és kommunális hulladék elégetése kapcsán:

  • A levegőbe kerülő szálló por és korom rendkívül egészségtelen, belélegzésük igen veszélyes a légutakra – különösen a gyermekek légzőrendszerére – nézve.
  • Balesetveszélyes, nagyon könnyen keletkezhet tűz, akár az udvaron, akár beltéren történik az égetés. (A tűzesetek sajnos egyáltalán nem ritkák, a tűzoltókat évente átlagosan 6-7 ezer lakástűzhöz riasztják, amelyek jellemzően valamilyen nyílt lánggal összefüggő tevékenység – fűtés, melegítés, sütés, főzés, dohányzás, gyertyagyújtás – közben keletkeznek.)
  • Az avarEgyedülálló hun és avar kori leletekre bukkantak Kecskeméten. és kerti hulladék égetése a legtöbb településen tilos, bírság járhat érte. Csak akkor lehet égetni, ha azt a helyi önkormányzat rendeletben engedélyezi.
  • Biztosan nem segíti a jó szomszédi viszony kialakítását a környéken terjengő füst és korom.
Forrás: pexels.com 

Miért égetne egészségét és otthonát is veszélyeztetve, ha lehet elkülönítetten gyűjteni és komposztálni?

Komposztálni több szempontból is egészséges, ugyanakkor hatékony hulladékcsökkentési módszer, igazi főnyeremény a háztartásban. A konyhai- és kerti zöldhulladék felhasználásával rengeteg szeméttől kíméli meg a lerakókat, miközben jó minőségű, tápanyagdús virágföldként is használható komposzt termelődik.

Fotó: Diego Grez

Az elkülönített hulladékgyűjtéssel pedig nem csupán környezetvédő módon szabadulhat meg a hulladéktól, de értékes alapanyagot is biztosíthat a nyersanyaggyártás számára.

Hogy mit lehet gyártani műanyag (PET) palackból, fémből és papírból? Ezzel kapcsolatban tartottak lakossági fórumokat, iskolai előadásokat a katasztrófavédelem munkatársai 2018. utolsó harmadában. Az érdeklődők és a gyerekekNehéz a szülők dolga - vicces fotók gyerekek csínytevéseiről. meghallgathatták, hogy miért érdemes elkülönítetten gyűjteni és komposztálni a hulladékot, és milyen veszélyekkel, káros hatásokkal jár az elégetésük. A karitatív szervezetek közreműködésével a katasztrófavédelem munkatársai kiosztottak az arra rászorulóknak 1500 darab füstérzékelőt is. Ezek a tűz korai szakaszában riasztják a lakókat, akik megpróbálhatják eloltani a kezdeti tüzet, vagy el tudják hagyni a veszélyeztetett helyiséget, épületet, és segítséget tudnak hívni.

Az NHKV Zrt. támogatásával a BM OKF és a katasztrófavédelmi igazgatóságok, kirendeltségek a program keretében több kiállításon, vásáron (Biztonság Hete, Nagy SportFutópályát négyszögesítettek Kínában. ágválasztó, AgroMarsh, FEHOVA) és falunapon vettek részt annak érdekében, hogy minél több háztartásban kezdődhessen el a biztonságtudatos, környezetvédő szemlélet megvalósítása.

A program során nem csak Önre számít az NHKV Zrt., hanem a tapasztalataira is! Ha már eddig is környezettudatos háztartást vezetett, ne habozzon másokkal is megosztani ötleteit és tapasztalatait, hátha más is fel tudja használni őket otthonában!

Tegye meg Ön is, amit lehet a hulladék csökkentése és újrahasznosítása érdekében, és figyelmeztesse erre környezetét is.

Minden ember erőfeszítése számít!

Forrás: Zöldunió (X)


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!