A 25 legjobb felvétel, amit a 25 éves a Hubble Űrteleszkóp készített

Immár negyed évszázada áll az emberiség szolgálatában a HubbleA legtávolabbi szupernóvát fedezte fel a Hubble. űrteleszkóp, ami ez idő alatt hatalmasat lendített az űrkutatáson. A kémlelő holdKiderült, miért marad egyben a Szaturnusz nagy gyűrűje. élete azonban eléggé döcögősen indult, sőt, majdnem kudarcba fulladt az egész projekt: a kimerítő tesztelések ellenére csak fellövése és pályára állása után derült ki, hogy a főtükör csiszolása nem lett tökéletes, ezért az eszköz „rövidlátó lett”, a vele készített felvételek homályosak voltak. A NASAÚj űrhajót fejleszt a NASA. egy szervizút során kijavította a hibát, majd 1993-ban egy új kamerával is felszerelték a Hubble-t. Azóta már többször is „feltuningolták” a fiatalnak nem nevezhető űrtávcsövet, s így a mai napig szebbnél szebb fotókkal kápráztatja el a világot.

Hubble fotó

Mivel a Hubble a FöldEgy évtizede nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars. zavaros atmoszféráján kívül kering, így az általa készített képek sokkal tisztábbak, mint ha a FöldÍgy nézhetett ki a kék Mars. felszínéről fotóznánk az égi objektumokat. 25 év elteltével a Hubble űrtávcső közeleg szolgálati idejének vége felé, így az extremetech.com szerkesztői összeszedték a szerintük legszebb 25 fotót, ami odafent az eszköz segítségével készült.

A Rák-köd

Hubble fotó

M16 – a Sas-köd

Hubble fotó

Hubble mély-űri felvétel számtalan galaxissal

Hubble fotó

Infravörös felvétel a Lófej-ködről

Hubble fotó

M104 – a Sombrero galaxis

Hubble fotó

Az Orion-köd

Hubble fotó

M51 – az Örvény galaxis

Hubble fotó

Szupercsillag V838

Hubble fotó

A Szaturnusz és holdjai a Titán, a Mimasz, a Dione, és az Enceladus

Hubble fotó

Négy galaxis

Hubble fotó

A Shoemaker-Levy 9 becsapódási helye a Jupiter felületén

Hubble fotó

Hercules A galaxis

Hubble fotó

Csáp galaxisok

Hubble fotó

Lepke-köd (NGC 6302) – 4000 fényévre tőlünk

Hubble fotó

A Sas-köd részlete

Hubble fotó

Éta Carinae-köd

Hubble fotó

NGC 2841

Hubble fotó

Éta Carinae részlet

Hubble fotó

NGC 7049 galaxis

Hubble fotó

Éta Carinae részlet

Hubble fotó

ESO 510-G13 csavart galaxis

Hubble fotó

A Jupiter bolygó

Hubble fotó

Hubble extrém mély-ég felvétel – több mint 5500 galaxis egy képen!

Hubble fotó

A Mars bolygó

Hubble fotó

Centaurus A galaxis

Hubble fotó


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!