65 éve szétválasztott családtagok találkozhattak újra Észak-Koreában

Több száz dél-koreai – zömmel idős ember – utazhatott Észak-Koreába, hogy találkozhasson az 1950-53-as háború miatt elszakított családtagjaival. Phenjan 2014 februárja óta most először tette lehetővé, hogy újabb családi találkozókat rendezzenek. A hosszú kihagyás oka az volt, hogy ebben az időszakban ismét feszültebb volt a két Korea közötti viszony. Azt megelőzően 2010-ben volt hasonló esemény, 2000-es évtől kezdődően összesen 19 ilyen találkozót engedélyeztek. Dél-Koreában több mint 65 ezer ember vár arra a lehetőségre, hogy találkozzon Északon élő rokonával.

Koreai családegyesítés
Fotó: Yonhap

Ezúttal két, több száz fős csoportnak szerveztek egy-egy háromnapos találkozót. Az első csoportba beválasztott 389 ember az utazás előtti éjszakát a Dél-Korea északkeleti részén lévő Szokcso városban töltötte. Orvosi ellenőrzésen estek át és előadást tartottak nekik arról, hogyan tanácsos viselkedniük észak-koreai tartózkodásuk alatt. Politikáról, illetve életszínvonalról nem beszélhetnek. Másnap buszokkal szállították át őket a határon a Kumgang-hegyi üdülőhelyre. A három nap alatt azonban mindössze 12 órát tölthetnek észak-koreai családtagjaik körében, és ebből két óra olyan, amelyben magánbeszélgetést folytathatnak. Egy bálteremben tartják a találkozókat, amelyeket szigorúan figyelik az észak-koreai tisztségviselők, valamint jelen van a média is. Egy dél-koreai férfi a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: az izgalomtól nem tudja összeszedni a gondolatait, és miután 65 évvel ezelőtt, 11 évesen találkozott legutóbb bátyjával, azt sem tudja, mit kérdezzen tőle.

Koreai családegyesítés
Fotó: Yonhap

Koreai családegyesítés
Fotó: Yonhap

A családegyesítés igen kényes kérdés a kettészakított Koreai-félszigeten, annál is inkább, mert a szétszakított családok tagjai a hetvenes-nyolcvanas éveikben járnak, és haláluk előtt még szeretnének találkozni rég nem látott hozzátartozóikkal. A háború következtében több millió koreainak szakadtak meg családi kapcsolatai. Többségük úgy is halt meg, hogy sohasem láthatta ismét a hozzátartozóit. A szigorúan elválasztott két ország átlagpolgárai között nincsen közvetlen érintkezés. Szétszakított családok tagjai a 2000-ben tartott, mérföldkőnek számító Korea-közi csúcsértekezlet óta tizenkilenc találkozón vettek részt. Ezeken mintegy 19 ezer koreai találkozhatott régen látott szüleivel, testvérével, unokatestvérével vagy házastársával.

Koreai családegyesítés
Fotó: Yonhap

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!