Zsiráfborjú az év első újszülöttje a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Egy egészséges zsiráfborjú a Fővárosi Állat- és Növénykert idei első újszülöttje, aki január 1-én kora délután jött a világra. A Santana nevű nőstény zsiráf egy életerős borjúnak adott életet, aki nem sokkal megszületése után – ahogyan ez a patásoknál szokásos – már megpróbált lábra állni, ez pár kisebb bucskázás után, egy óra elteltével sikerült is. Néhány perccel később már anyatejet is ivott és azóta is rendesen fejlődik. Az újszülöttet és az anyaállatot a gondozók egy külön istállóban, afféle szülőszobában különítették el, hiszen az állatoknak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szükségük. A kis zsiráfot a látogatók néhány nap múlva láthatják majd először, később pedig a gondozók összeszoktatják a többi zsiráffal is.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Santana, az anyaállat az állatkert zsiráfcsapatának legidősebb tagja. 1996. július 22-én született a csehországi Liberec állatkertjében, tehát az idei évben fogja betölteni 21. életévét. Ez egyáltalán nem kevés ahhoz viszonyítva, hogy a vadonban élő zsiráfok nemigen élnek tovább 20-25 évnél, jóllehet az állatkerti egyedek körében ennél lényegesen hosszabb élettartam is előfordul. Santana 1997-ben került a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és meglehetősen tapasztalt anyának mondható. Első borja, a 2001-ben született Samburu nevelésébe ugyan a gondozóknak is be kellett segíteniük, ám további négy borjat egymaga nevelt fel teljes sikerrel, s minden remény megvan arra, hogy a mostanival sem lesznek gondok.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Fővárosi Állat- és Növénykert 1868 óta foglalkozik zsiráfok tartásával. Az első zsiráfot – akkori nevén „foltos nyakorjánt” – még Ferenc József ajándékozta, Erzsébet királyné közbenjárására. Az elmúlt közel másfél évszázadban – a mostani jövevénnyel együtt – összesen 32 egészséges zsiráfborjú született Budapesten. Jelenleg pedig összesen hét zsiráf él az állatkertben. A zsiráfok vemhességi ideje általában 400 és 460 nap között szokott lenni. Az újszülöttek 170-180 cm magasak. A borjak 12-16 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, bár néhány hónaposan már megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, amelynek aránya ettől kezdve folyamatosan növekszik. A nőstények 5, a hímek 7 év elteltével érik el az ivarérettséget.

zsiraf-3Fotó: zoobudapest.com/Bagosi Zoltán

Forrás: zoobudapest.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!