Te is imádsz fotózni?

Ma már mindenkinek ott van a zsebében egy pöpec kis kamera – okostelefonba építve. Soha ennyi fotót nem lőttünk, hiszen minden nap többször is megnyitjuk a kamera funkciót.

Persze akadnak, akik ügyesebben bánnak vele, és egyszerűen jó szemük van ahhoz, hogy megörökítsék a pillanatokat. Sőt, sokan ennél tovább is mennek, így a telefont félretéve egy-egy komolyabb fényképezőgépet szereznek be. A The Bright Academy fotós kurzusa többek között nekik is szól, ugyanakkor akár tapasztaltabb fotósoknak is érdemes az elméleti alaptételeket rendszerezetten átvenni.

Légy te is fotós!

Ha kacérkodsz a gondolattal, hogy fotósként folytasd a karrieredet, akkor mindenképpen fontos, hogy ne csak vaktában kattintgass! Ahhoz, hogy tudd, mire kell odafigyelni, illetve hogy hogyan hozhatod ki a legtöbbet a masinádból, mindenképpen kell, hogy elvégezd a fent említett kurzust.

A tanfolyam során ugyanis részletesen megtanulhatod a következőket:

  • A képalkotás alapjait, a fény, a színharmónia és a kompozíció jelentőségét
  • A digitális fényképezőgép használatát
  • Az objektívek használatát
  • A fényképezőgépek manuális használatát
  • A világítástechnika alapjait

Amint láthatod, minden témát érinteni fogtok és részletesen átvesztek, hogy amikor a kezedbe kerül egy profi gép, akkor mindenképpen tudd használni és kihasználni! 

Persze nagyon fontos az is, hogy megtaláld a saját hangodat, hogy egyedi légy, így mindenképpen érdemes azzal kalkulálni, hogy rengeteget gyakorolj, sokat fotózz!

Légy a magad ura!

Egy fotós ritkán alkalmazott, a fotósok általában egyéni vállalkozók. Ez pedig azzal is jár, hogy képben kell lenned a vállalkozások jogi és pénzügyi hátterével. Sőt, a marketinget sem kerülheted el, hiszen kell, hogy munkát szerezz magadnak.

Szerencsére a fent nevezett kurzus ebben is a segítségedre lesz, hiszen a közösségi média különféle platformjainak használatát, a minőségi tartalmakat, a posztolást mind-mind tanulni fogod. 

Ezzel együtt pedig megismerkedhetsz különféle freelancer oldalakkal, ahol szabadúszóként találhatsz magadnak munkát. Persze dönthetsz amellett is, hogy egy-egy ügynökségnek kezdesz dolgozni, ám ha saját magadnak szeretnél munkát szervezni, akkor ezekre a platformokra mindenképpen szükséged lesz!

Egy kis Photoshop sosem árt!

A komoly fotósok és az amatőrök között talán az egyik legnagyobb különbség a Photoshop használatában rejlik. Az előbbiek tudják használni ezt a szoftvert, és ízlésesen tudják alkalmazni, éppen annyira, hogy a fotókat szebbé varázsolják. Utóbbiak viszont vagy nem is használják, vagy ha igen, akkor nem ismerve a funkcióit, nem is tudják megfelelően kihasználni az előnyeit. 

Ha beiratkozol a The Bright Academy online végezhető fotós tanfolyamára, akkor mindez a tarsolyodban lesz, és sikeres karriert építhetsz fotósként!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!