Címke: szél

Először sikerült észlelni a Marson fújó szelek hangját

"Nem várt örömben" volt részük az amerikai űrkutatóknak, mivel az InSight űrszondának, amely november 26-án landolt a Marson, először sikerült észlelnie a vörös bolygó felszínén fújó szelek hangját – jelentette be a NASA. A robotgeológus űrszonda érzékelői december elsején észlelték azt a „kísérteties mély zúgást”, amelyet a másodpercenként 4,5-6...

Veszélyes mikrobákkal hintik be az Alpokat a Szahara felől érkező szelek

Nagy mennyiségű veszélyes mikrobával hintik be az Alpokat a szaharai homokot és port szállító szelek - figyelmeztetnek osztrák és olasz kutatók. A szakemberek szerint az Afrika legnagyobb sivatagjából érkező porrészecskék nagyobb kockázatot jelentenek, mint azt eddig gondolták, mivel valószínűleg nagy mennyiségű ártalmas gombát és baktériumot hoznak mag...

Szükségállapotot hirdettek ki a világ legélhetetlenebb városaként ismert Norilszkban

Szükségállapotot hirdetett ki csütörtökön a polgármester az észak-szibériai Norilszkban, mert a hét első három napján tomboló kegyetlen vihar 50 lakóház és 30 középület tetejét szakította le vagy rongálta meg. Összesen 15 ezer négyzetméteren sérültek meg a háztetők, a kár értéke eléri a 100 millió rubelt (400 millió forintot). Emellett ablakok törtek ...

Hatalmas felhőcunami söpört végig Sydney felett

Egy hatalmas, több kilométer hosszúságú felhőoszlopból csapott le vihar az ausztrál Sydney városára. A félelmetes és ritkán látható jelenséget, amely leginkább egy égi felhőcunamira hasonlított. A felhő november 6-án délután tűnt fel Sydney keleti fele felett, egy hatalmas, jégverést is hozó vihar előfutára volt. A baljós jelenség olyan látványos volt, ...

Az egyik legszelesebb hely a Földön, ahol a fák is dőlve nőnek

Az egyik legszelesebb hely a Földön “Slope Point”, a legdélebbi pontja az új-zélandi Déli-szigetnek. A Déli-óceán felől érkező széllökések mintegy 2000 mérföldön keresztül akadálytalanul haladnak. A széllökések állandó jellege és hevessége miatt a fák elvetemedtek, kicsavarodtak és olyan hatást keltenek mintha vízszintesen nőnének. A fákból álló ligetek...

AJÁNLÓ

Nail Fungus Treatment: Understanding Active Ingredients At Home Laser Treatment for Nail Fungus Treating Nail Fungus on the Nail Bed | Expert Advice Toenail Fungus: Natural Treatment Options That Actually Work Bleach and Fungus: Can It Really Work? Cheap Laser Treatment for Nail Fungus: Is It Possible? Child Nail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Toenail Fungus: Symptoms & What You Need to Know Fungal Toenail Infection & Boots: What You Need to Know Fungal Toenail Infection: Treatment & What You Need to Know Holistic Nail Fungus Treatment: Beyond Antifungals Foot Fungus Relief: Can You Get Rid of It Fast? Toenail Fungus: Treatment & Getting Rid of It Toenail Fungus: How to Treat It & Get Rid of It Hydrogen Peroxide for Nail Fungus: Does It Really Work? Hyperkeratotic Toenails: Causes, Treatment & Relief Lakeim Nail Fungus Treatment: Does It Really Work? Toenail Fungus: What’s the Medical Term? Why My Toenail Keeps Falling Off: Causes & Solutions Natural Looking Nail Polish for Fungus: What You Need to Know Terbinafine for Nail Fungus: What You Need to Know Toenail Fell Off? Understanding Fungal Infection Toenail Lifting: Is It Nail Fungus? Why Are My Toenails Look White? Causes & What To Do Under Fingernail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Vicks on Nail Fungus: Does It Really Work?