Címke: génszerkesztés

Megszülettek az első „génszerkesztett babák”

A világon először születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte Ho Csian-kuj kínai kutató, aki egy YouTube-videón jelentette be a hírt, mely világszerte aggodalmat és felháborodást keltett a tudományos közösségben, a kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok pedig vizsgálatot indítottak. A...

Jól van a világon elsőként génszerkesztéssel kezelt páciens

Nem jelentkeztek súlyos mellékhatások vagy az eljárás biztonságosságát megkérdőjelező komplikációk annál a páciensnél, akin néhány hónappal ezelőtt a világon elsőként hajtottak végre génszerkesztést amerikai orvosok, akik azóta már egy második pácienst is kezeltek a módszerrel. A 44 éves Brian Madeux volt az első ember a világon, akit génszerkesztéssel ...

Először próbálkoztak génszerkesztéssel élő ember szervezetében

Kaliforniai orvosok először próbálkoztak génszerkesztéssel segíteni egy ritka veleszületett betegségben szenvedő férfi sejtjeiben - tudósított a BBC. Brian Madeux 44 éves arizonai páciens DNS-én akarták kijavítani azt a hibát, ami a Hunter-szindrómát okozza. A férfi "a nap minden pillanatában szenved", ezért vállalkozott, hogy részt vegyen az úttörő kez...

Először végeztek génszerkesztést emberi embriókon Amerikában

Először végeztek génszerkesztést - a DNS, vagyis az összes genetikai információt tároló makromolekula manipulációját - emberi embriókon az Egyesült Államokban - jelentette be a portlandi Oregon Health and Science University (OHSU). A Technology Review című amerikai szaklap szerint az egyetem kutatói úttörő jelentőségű munkát végeztek, mind a vizsgálatu...

AJÁNLÓ

Natural Glyco Blood Sugar Support: What Actually Works for Daily Metabolic Balance Maintaining Healthy Blood Sugar Levels for Diabetics: A Practical Guide to Supplements and Lifestyle Support What to Eat to Lower Your Blood Sugar Does cold increase blood sugar? Normal Blood Sugar Values: What They Mean and How to Support Them Naturally Understanding a 125 Fasting Blood Sugar Reading and What to Do Next The Ultimate Guide to a Low-Carb Diet for Type 2 Diabetes What Are Normal Blood Sugar Levels? (The Ultimate Chart) Why You Might Look Pale from Blood Sugar Level Fluctuations – And What to Do About It Does Low Blood Sugar Cause Memory Problems? The Link Between Sleep and Blood Sugar Control You Need to Know Medications That Cause High Blood Sugar Levels Milk Thistle and Blood Sugar Levels: What the Evidence Really Shows When does blood sugar peak after a meal Why blood sugar goes up at night and what you can do about it Can I Test Blood Sugar Right After Eating? Timing, Targets, and What It Reveals Understanding a 172 blood sugar level and practical ways to support metabolic balance What Blood Sugar Level Is Considered High? How to Lower Your Blood Sugar Naturally: A Simple Guide What 106 Fasting Blood Sugar Means and How Supplements Might Fit In How to Get Blood Sugar to Go Down Where to Test for Blood Sugar: Practical Options for At-Home, Lab, and Clinic Testing Does Vinegar Lower Blood Sugar? Does Fenofibrate Lower Blood Sugar? What the Evidence Really Shows The Fastest Way to Lower Blood Sugar Levels: What Actually Works in Practice Does Nicotine Gum Raise Blood Sugar? Blood Sugar to A1C Calculator: Understanding the Link and What It Means for Your Daily Choices Does Low Blood Sugar Have Long Term Effects? Is Apple Cider Vinegar Good to Lower High Blood Sugar?