Rekord mennyiségű, 753 palackorrú delfin pusztulását okozta egy vírus

Minden eddiginél több áldozatot követelt a delfinpopulációban a morbillivírus, mely eddig 753 palackorrú delfin halálát okozta és szakértők szerint ez még messze nem a vége.

delfinpusztulás

Alig két hónapja szinte minden híradás arról szólt, hogy az Észak-Karolinától New Yorkig terjedő partszakaszon július és augusztus között 333 palackorrú delfin tetemét sodorta ki a víz. A szakértők és köztük az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) munkatársai már akkor jelezték, hogy ez még biztosan nem a vége a történetnek és a populációban történő pusztulás történelmi lesz (már akkor is az volt, hiszen az adott időszakban mért átlag kilencszerese a 333 állat). Az előrejelzés bejött, a mai adatok szerint július 1 és november 3 között 753 döglött vagy beteg állat sodródott a partokra.

delfinpusztulás

“A történelmi átlagok hasonló időszakban ugyanezen a földrajzi területen mindössze 74 darabot mutatnak, így mindenki képet kaphat arról, mekkora a baj” – nyilatkozta Teri Rowles, a NOAA munkatársa. “Továbbra is csak azt tudjuk mondani, ez nem a vége. Ha az eddigi rekordidőszakot, a ’87-88 közötti intervallumot vesszük alapul (ekkor 740 állatot találtak), akkor még nagyjából csak a felénél járunk.”

delfinpusztulás

A pusztulást a morbillivírus okozza, mely a delfinek egymás közötti érintkezése útján terjed elsősorban, de a levegőből a légutakba is bekerülhetnek a fertőző részecskék. A vírus az állatoknál tüdőgyulladást és agyi károsodást okoz, ám szerencsére arra még nincs bizonyíték, hogy az emberekre is veszélyes lenne a morbillivírus. Ennek ellenére a kutatók és a szakemberek is azt ajánlják, hogy a partra vetett delfinekkel ne érintkezzen senki, inkább hívják valamelyik hatóságot, akik szakszerűen szállítják el az állatokat.

delfinpusztulás

A mostani pusztítás valószínű a ’88-as generáció miatt következett be. Az akkoriban született delfinek ugyanis nem rendelkeznek az egy évvel korábban bekövetkezett morbillivírus-invázió elleni védettséggel, így felnőtt korukra pillanatok alatt elkapják és el is viszi őket a betegség. A szakemberek jelen pillanatban is azt vizsgálják, hogyan lehetne véget vetni a halálozásoknak, mivel egy ilyen méretű kihalás veszélybe sodorhatja a palackorrú delfineket.

delfinpusztulás


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!