A Lærdal-alagút – a világ leghosszabb közúti alagútja
A világ leghosszabb közúti alagútja a Norvégiában található, 24,51 kilométer hosszúságú Lærdal-alagút (norvég nyelven: Lærdalstunnelen). A leghosszabb alagút egyébként az 57 kilométeres svájci Gotthard-bázisalagút, de ezt csak vonatok használják majd 2016-tól, amikor átadják, a világ leghosszabb vasúti alagútja lesz. A Lærdal-alagút Lærdal és Aurland te...
Elkészült Kína első, folyó felett haladó autópályája
Gyakran láttunk olyat, hogy egy autópálya a víz felett húzódik kisebb szakaszokon, például öblök vagy folyók felett. Arra azonban kevés példát láthattunk, hogy a folyó fölött hosszában nyúlik el egy gyorsforgalmi út.
A kínai Hubei tartományban, Hsziangsan megyében a közelmúltban fejezték be egy autópályának azt a szakaszát, mely hosszában követi a fo...
Az emberiség fele ebben a “kis” körben él
Egész Délkelet-Ázsiáról tudni lehet, hogy a világ legsűrűbben lakott vidékei közé tartozik, mégis meglepőnek tűnhet az alábbi térkép, amelyen a fehér kör egy olyan területet jelöl, ahol többen laknak, mint a világ többi részén együttvéve. 2013-as adatok szerint a megjelölt országokban 3,6 milliárdan élnek, ami a Föld teljes lakosságának nagyjából 51,4 s...
Kína leghosszabb fából épített tengerparti sétánya
Az észak-kínai Qinhuangdaoban elkészült az új 4200 méter hosszú tengerparti fa sétány, amely csatlakozni fog a meglévő 7500 méter hosszúhoz. Ez lesz Kína egyik leghosszabb sétánya, összekötve a csónak kikötőt Beidaihevel. Beidaihe nyári üdülőhely 258 km-re fekszik Pekingtől és strandja több mint 20 km hosszú.
Ilyen egy dühös óriásteknős – a világ leglassabb üldözése
A National Geographic munkatársa, Paul Rose azt javasolja, hogy soha senki ne zavarjon meg egy pározni készülő óriásteknőst, mert a végén egy üldözés közepén találja magát. Paul Rose és stábja a Seychelle-szigetekhez tartozó Assumption-szigeten forgatott, amikor furcsa hangokra lettek figyelmesek. A hangokat követve két órásteknőst vettek észre, amint é...
Így segítettek puskázni a szülők a vizsgázó diákoknak Indiában
Mintegy hatszáz gimnazistát csaptak ki az India keleti részén fekvő Bihar állam középiskoláiból, miután csaláson kapták őket a több napon át zajló 10. évfolyamos vizsgákon. Az incidens komoly figyelmet keltett, miután olyan felvételek láttak napvilágot, amelyeken szülők és barátok az iskolaépületek falain felmászva, az ablakokon keresztül próbáltak beju...


















