A világ legnagyobb, állatok ipari klónozására szolgáló gyárát építik fel Kínában

A világ legnagyobb, haszon- és háziállatok ipari klónozására szolgáló gyárát építik Kínában. A 200 millió jüanba (9,1 milliárd forintba) kerülő létesítményben klónlaboratórium és génbank is lesz - közölte a Hszinhua kínai hírügynökség a Boyalife kínai cég internetes oldalán kedden megjelent közleményre hivatkozva. Az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsin...

Új, rendkívül ellenálló szuperbaktériumot találtak

Antibiotikumoknak rendkívül ellenálló új rezisztenciagént tartalmazó szuperbaktériumot találtak emberekben és állatokban Kínában – közölték kínai és brit kutatók. Az mcr-1 nevű gén szinte az összes antibiotikummal szemben, még a leghatékonyabbak egyikének tartott kolisztinnel szemben is ellenállóvá teszi a baktériumokat. Az antibiotikum-rezisztencia akk...

Néhány millió éven belül széthullhat a Mars holdja

Néhány millió éven belül széthullhat és gyűrűt képezhet a Mars köré a vörös bolygó egyik holdja. Benjamin Black és Tushar Mittal, a berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Nature Geoscience című szaklapban mutatták be kutatási eredményeiket. A szakértők szerint a Mars Phobos nevű holdja 20-40 millió éven belül olyan közel kerül a bolygóhoz, hogy s...

Papírhídon haladt át egy 2,2 tonnás terepjáró

Idén 45 éve, hogy piacra dobták az első Range Rovert, a Land Rover pedig egy látványos demonstrációval ünnepelte az eseményt. A cég egy öt méteres papírhidat építtetett, amihez sem ragasztót, sem pedig merevítést nem használtak - a Range Rover pedig ezen gurult át. Steve Messam a híd tervezője szerint bár mérnöki értelemben régóta képesek vagyunk papírh...

Egy különleges szépségű ló, az Akhal-teke

A különleges Akhal-teke Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája. További elterjedt és ismert elnevezései: Akhal-tekini és Ahal-teke. Magyarországon inkább Ahal néven ismerik. Ez az érdekes kinézetű ló állítólag egyenes leszármazottja az egykori türk lónak, története közel 3000 éves múltra tekint vissza. A hajdani lovashadak lóállományának zömét...