Keresik a pápaszemes pingvint, melyet állatvédők loptak el egy állatkertből
Nagy erőkkel keresik azt a pápaszemes pingvint, amelyet állatvédő aktivisták "szabadítottak ki" és engedtek el a tengerparton, ugyanis kicsi az esélye, hogy egyedül életben marad - jelentette a BBC hírportálja. A Buddy nevű madarat egy dél-afrikai tengeri állatkertből lopta ki két diák, akik ezzel az akcióval akartak tiltakozni az állatok fogságban tart...
Emberi kolóniákat tervez a Marsra a milliárdos feltaláló
Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője emberi kolóniákat tervez a Marsra - hangzott el mexikói előadásában. Musk olyan Mars-rakéták terveiről beszélt, amelyek száz utast, mellettük árut is képesek szállítani, noha a SpaceX egyelőre azt vizsgálja, hogyan robbanhatott föl a rakétája 200 millió dollár (55 milliárd forint) értékű izraeli műholddal...
Mesterségesen etetik a Nyíregyházi Állatparkban született fehér oroszlán kölyköt
Mesterségesen etetik a Nyíregyházi Állatparkban augusztus végén született fehér oroszlán kölyköt, akit az intézményben szerdától a nagyközönség is megtekintheti. Révészné Petró Zsuzsa, a nyírségi állatkert szóvivője elmondta, hogy a kis állatot eleinte az anyja nevelte, de elapadt a teje a kölyök három hetes korában. A kölyköt az állatpark egyik gondozó...
Bátor szakácsok mentették ki az óceánból a fuldokló kengurut
Két bátor szakács mentette meg egy fuldokló kenguru életét az ausztráliai Port Elliot strandjánál. Jeff Della-Mina és Dan Marshall az egyik tengerparti étteremben dolgozik, és láttak amikor az állat feltűnt a parton, majd úgy döntött, hogy csobban egyet az óceánban. A kenguru közel 30 percen át úszkált a hideg vízben, ám ekkor felerősödött a hullámzás é...
Megszületett a világ első háromszülős gyermeke
Megszületett a világon az első gyermek, aki háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra. A kisfiú genetikai állományának nagy része szüleitől, egy kicsiny töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS, pedig donortól származik, így a gyermeknek két biológiai anyja és egy biológiai apja van.
Az embrió édesanyjától kapta a sejtmagon belüli D...
A világ egy kisgyermek szemével – ilyen fotókat készített a 19 hónapos kisfiú
A 19 hónapos Stan édesapja, Timothy Jones fotósként dolgozik, így nem meglepő, hogy kíváncsi kisfia hamar felfedezte magának az otthoni fényképezőgépeket. A kisfiú nagyon szeret az apukája régi, már használhatatlan gépeivel játszani, és azt is megtanulta, hogy melyik gombot kell megnyomni rajta. Timothy az egyik nap odaadta kisfiának az egyik régi, de m...