Szabadon engedték az országban barangoló medvét

Szabadon engedték az elmúlt két hétben az országon át kóborló medvét a szlovák-magyar határ közelében szerda éjszaka – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A nőstény medve először Nógrád megyében bukkant fel, majd – a csaknem 300 kilométeres kóborlása után – a déli határ közelében, a Csongrád megyei Sándorfalva közelében fogták be a szakemberek. ...

Egy gigantikus porvihar elnémította a NASA marsjáróját

Elnémította a NASA marsjáróját egy gigantikus porvihar, amely a Napot is eltakarja a vörös bolygón. Az amerikai űrkutatási hivatal repülésirányítói megpróbáltak kapcsolatot teremteni az Opportunity marsjáróval, de a rover nem válaszolt. A Mars felszínén dúló porvihar május vége óta növekszik, és jelenleg már a bolygó negyedét beborítja. A szakemb...

Kegyelmet kapott Penka, a határsértő tehén

Kegyelmet kapott Penka (Habocska), a bolgár tehén, amelyet le akartak ölni, mert dokumentumok nélkül lépte át az Európai Unió külső határát. A nemzetközi felháborodás után a bolgár hatóságok úgy döntöttek, hogy életben hagyják. Penka a bulgáriai Mazaracsevo nevű településről kóborolt el május 12-én a szomszédos Szerbia területére, ahol több mint két ...

Sorra pusztulnak el Afrika legöregebb és legnagyobb majomkenyérfái

Részben vagy teljesen elpusztult hirtelen Afrika némely legöregebb és legnagyobb majomkenyérfája az elmúlt évtizedben, botanikusok szerint az 1100-2500 éves fák a klímaváltozás áldozataivá válhattak. A 13 legidősebb majomkenyérfa vagy afrikai baobabfa (Adansonia digitata) közül kilenc példány elpusztult vagy legöregebb részei, ágai letörtek, elha...

El kellett távolítani a Nyíregyházi Állatpark egyik elefántjának agyarát

Sikeres műtétet hajtottak végre a Nyíregyházi Állatpark hároméves afrikai elefántbikáján (Loxodonta africana), a másfél órás beavatkozás során az állat begyulladt agyarát távolították el magyar és dél-afrikai állatorvosok. A Kito névre hallgató bika agyara korábban letört, és később - a folyamatos kezelés ellenére - begyulladt, ezért azt sürgősen el kel...

Szellemrészecskéket mér a világ legpontosabb mérlege

Munkába állt a világ minden bizonnyal eddigi legpontosabb "mérlege" Németországban. A Karlsruhei Technológiai Intézetben (KIT) működő szerkezet a legkönnyebb elemi részecske, a neutrínó tömegének meghatározásában hívatott segíteni. A Karlsruhe Tritium Neutrino Experiment nevű projekt után Katrinnak hívott mérleget 15 évig építették. A részletes eredmény...