Mielőtt elektromos fogkefét választasz, ezt olvasd el!

Mára egyértelműen eldőlni látszik a vita, hagyományos vagy elektromos fogkefét érdemes választani. Noha sokáig élt a köztudatban az a vélemény, miszerint a hagyományos fogkefével is ugyanolyan hatékonyságot érhetünk el, az újabb tanulmányok egyértelműen az elektromos készülékek hatékonyságát emelik ki. Érdemes tehát ezeket választani, ha még mindig hagyományos kefékkel tisztítjuk a fogainkat.

Ha az első elektromos fogkefénket szeretnénk megvásárolni, számos kérdésünk merülhet fel. Elsőként azt érdemes megfontolni, hogy az Oral-B által ismert forgófejes vagy a Philips által ismertté vált szónikus kefét szeretnénk használni. Persze több más gyártóval is találkozhatunk, de ez a kettő uralni képes az elektromos fogkefék piacát az európai kontinensen.

A forgófejes fogkefék sokak szerint szerencsésebb választást jelentenek, ugyanis akkor is alapos tisztításra képesek, ha kevesebb figyelmet fordítunk a megfelelő nyéltartásra. Ennek magyarázata elsősorban abban rejlik, hogy az apró gömbalakú fejen elhelyezett sörték jól hozzáférnek a nehezen elérhető fogzugokhoz is még abban az esetben is, ha a nyéltartás nem megfelelő. Velük ellentétben a szónikus fogkefék nagyobb odafigyelést igényelnek, így inkább azok számára ajánlottak, akik figyelmesen mossák a fogaikat. A szónikus fogkefék első ránézésre inkább egy hagyományos fogkeféhez hasonlíthatók, amelyek feje elképesztő sebességű oldalirányú mozgásra képesek. A technológia gyakorlatilag tökéletes tisztítást szavatol, azonban megfelelő nyéltartásra van szükség.

Ha új elektromos fogkefe vásárlás előtt állunk, számos egyéb tulajdonságra érdemes figyelmet fordítani. Noha ezek a készülékek relatív egyszerű működésre képesek, a tulajdonságaik és extra képességeik meghatározzák a hatékonyságukat és a fogmosás kényelmét is. Ezek közül is kiemelt jelentőségű lehet a nyomásérzékelő szenzor alkalmazása, ami erősebb nyomás esetén megvéd bennünket a kisebb-nagyobb hámsérülésektől. Hasonló jelentőséggel bírhat a kétperces stopper, ami 30 másodpercenként jelzi, hogy ideje másik körnegyedre váltani. Ennek egyszerű funkciónak köszönhetően elkerülhetjük a fogak aránytalan tisztítását.

Ne feledkezzünk a banálisnak tűnő tulajdonságokról sem, mint a megfelelő bordázat. Tartsuk szem előtt, hogy a nedves sima műanyag rendkívül csúszóssá válhat, ami egy elektromos fogkefe esetében kifejezetten kényelmetlen nyéltartást eredményezne. Éppen ezért kifejezetten ajánlott előnyben részesíteni azokat a készülékeket, amelyek valamiféle bordázattal rendelkeznek. Előnyös, ha a bordák puha gumis anyagból készülnek.

Beszéljünk egy kicsit az akkumulátor élettartamról is. A gyártók szívesen említik, hogy a készülékeik egyetlen töltéssel akár 8-10 napig használhatók. Ez persze csakis akkor járhat tényleges előnnyel, ha hosszú időt töltünk olyan helyen, ahol nem áll rendelkezésünkre elektromos hálózat. Ráadásul nem árt tudni ezzel kapcsolatban, hogy az elektromos fogkefék esetében a mozgás intenzitása folyamatosan csökken a használattal párhuzamosan, vagyis minden második-harmadik napon töltésre lesz szükség, ha intenzív kefemozgással szeretnénk tisztítani a fogainkat. Érdemes kellő figyelmet fordítani az elektromos fogkefe kiválasztására, hiszen a készülék hosszú éveken keresztül szolgálja az igényeinket és javítja a szájhigiéniánkat.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!