Miben más egy mobilház és egy könnyűszerkezetes modell?

A könnyűszerkezetes házakat ma már itthon is régóta ismerik, elfogadottságuk is jóval magasabbá vált, mint korábban. Sokféle technológia létezik, már itt is akadnak választási lehetőségeink.

A mobilház nagyon sok dologban hasonlít erre a háztípusra, ugyanakkor több különbséget is találunk közöttük. Cikkünkben igyekszünk összeszedni a legfontosabb szempontokat, amelyeket érdemes ismerni, mielőtt egyik vagy másik változat mellett elköteleznénk magunkat.

Innovatív technológiák

Mind az EcoModul mobilházaira, mind a könnyűszerkezetes építményekre igaz az állítás, hogy a hagyományos építészeti megoldásokkal szemben ezek modern lehetőséget jelentenek mindenki számára. Sokkal inkább bizonyulnak környezetbarát választásnak, miközben kisebb költségekkel is járnak, s képesek sok más kihívásra is megfelelni, amelyek napjainkban jellemzőek.

Nem véletlen természetesen az sem, hogy tőlünk nyugatabbra, Európában, de az USA-ban is komoly népszerűségnek örvendenek, legyen bármelyikről is szó. Annak ellenére azonban, hogy ezen szempontok alapján több dologban is hasonlítanak, két teljesen különböző építészeti megoldásról van szó.

Amit a mobilházakról feltétlenül tudni érdemes

Ahogy a neve is mutatja, viszonylag probléma nélkül mozgatható épületről van szó, habár a szállításához speciális körülményeknek kell megfelelni, megfelelő nagyságú teherszállító járműre, darura, sőt engedélyre is szükség van, de ezek birtokában végülis nem megoldhatatlan dologról van szó. Azt is tudni érdemes, hogy a könnyűszerkezetű épületekkel szemben a mobilházat összeszerelt állapotban viszik a telepítés helyszínére.

A telepítést követő egy-két napon belül az ingatlan költözhető, ráadásul másfél-két hónap alatt el is készül a rendelést követően, sőt, az EcoModulnál akár azonnal szállítható mobilházat is választhatunk.

A konténerházak alapja egy erős acélváz, amely szendvicspaneles kivitelű falakkal és alumínium nyílászárókkal energiatakarékosság szempontjából is jó választásnak bizonyul. Négy évszakos kivitelben a 10 cm-es PIR hőszigetelés biztosít minden időjárási körülmény közben kellemes hőmérsékletet.

Miben más egy könnyűszerkezetes ház?

Az alapanyaga többféle is lehet, gyakran alkalmaznak az építés során fa-, acél-, illetve alumíniummodulokat. Ezeket darabokban szállítják az építkezés helyszínére, ám itt is megfogalmazhatjuk előnyként, hogy gyors a kivitelezés, valamint sokkal kevesebb hulladék keletkezik, mint bármelyik hagyományos építésnél.

Szintén előnyként fogalmazható meg, hogy sokféle elképzelés megvalósítható a segítségükkel, rugalmas megoldást jelent, dizájnt és nagyságot tekintve is. Habár a mobilház is könnyűszerkezetes, de nem egyformák mindenben.

Ha a gyorsaság a legfontosabb, akkor a mobilházak előnyei megkérdőjelezhetetlenek, ugyanakkor a méreteket tekintve némi kompromisszumot kell kötnünk, mivel összeszerelt állapotban történik a telepítés helyére való szállítás.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!