Mágneses nulltér laboratórium épül Magyarországon

Mágneses nulltér laboratórium épülhet a Sopron melletti Fertőbozon 2018-ra az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, valamint a MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által elnyert 434,59 millió forintos, vissza nem térítendő uniós pályázatnak köszönhetően. A projekt célja egy elektromágneses tiszta laboratórium létrehozása Fertőbozon, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete (MTA CSFK GKI) Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriumban, amely az MTA Wigner FK kihelyezett telephelye is.

A Zéró Mágneses tér Laboratórium (ZBL) segítségével földi körülmények között válik lehetővé az interplanetáris térben jellemző mágneses környezet vizsgálata. A projekt résztvevőinek egyik távlati célja, hogy az általánosan elterjedt fluxgate magnetométereket kiváltsák a sokkal kisebb zajú SERF magnetométerekkel, amelyek legyártásához a tervezett laboratórium kiváló lehetőséget biztosít. A SERF magnetométerek űrfizikai mérésekre való alkalmazása úttörő vállalkozás, aminek hatására a Wigner FK a mágneses mérések területén akár nemzetközi szinten is vezető pozícióba kerülhet – áll a közleményben.

Forrás: zbl.ggki.hu

A ZBL egy “mágnesesen láthatatlan” labor, hiszen mágneses tere nulla közeli, így jelenléte nem mutatható ki a mágnesesség elvén alapuló műszerekkel. Ahhoz, hogy mindez elérhető legyen, háromrétegű speciális ötvözetből (műmetalból) készült, mágnesesen árnyékolt laboratóriumi kamra, a kamra köré egy kompenzáló tekercsrendszer és számos kiszolgáló berendezés épül. A laborépület felhúzásához speciális építőanyagokat és építészeti technológiákat használnak majd, mivel kerülni kell minden ferromágneses anyagot (például vasbeton vagy a tetőszerkezet ácsolásához használt szögek). Mindezeken túl lokális talajcserére is szükség lesz az épületek környékén. Komoly informatikai fejlesztés is tartozik a laboratóriumhoz: hardver- és külön fejlesztett szoftverkörnyezet, valamint webes távfelhasználói felület kialakítása, amely például 2D/3D formában vizualizálja az aktív térkompenzálás hatékonyságát.

A Mágneses Nulltér Laboratórium főépületének és fogadóhelyiségének kialakítása 2018 júniusára várható. Az MTA CSFK GGI által működtetett obszervatórium elektromágneses zajoktól mentes környezetét a Fertő-Hanság Nemzeti Park és a Natura 2000 hatósági védelme hosszú távon is biztosítja. Mint azt a közlemény hangsúlyozza: a kapott támogatás segítségével az MTA intézetei komolyan előreléphetnek Magyarország űripari versenyképességének terén. A projekt révén számos új űrfizikai alkalmazásban, interdiszciplináris kutatási témában nyílik lehetőség hazai és nemzetközi együttműködésekre, amelyek megerősítik a résztvevők jelenlétét a kutatói hálózatokban.

Forrás: ESO/B. Tafreshi (twanight.org)

A tervezett laboratórium az egyetemekkel folytatott együttműködésben, a posztgraduális képzésben és a tehetséggondozásban is új lehetőségeket teremt, és hozzájárul a kutatói kapacitás megerősítéséhez: a két konzorciumi partnernél négy kutatóval és több PhD hallgatóval növekszik a kutatói létszám. A laboratórium állandó fenntartási költségét (évi mintegy hárommillió forint) az MTA CSFK GGI az obszervatórium fenntartási keretébe építve vállalja, az időszakosan felmerülő változó költségeket pedig pályázatokból és külső megbízásos munkák árbevételéből tervezik fedezni.

A kutatóközpont emlékeztet: az egyetlen magyarországi árnyékolt mágneses laboratórium az űrfizikai kísérletek és fejlesztések mellett kiváló körülményeket biztosít speciális biofizikai, anyagtudományi és egyéb interdiszciplináris vizsgálatok számára is. A biofizika terén lehetőség lesz az úgynevezett magnetotaktikus baktériumok és a földi mágneses tér alapján is tájékozódó élőlények (például vándormadarak, delfinek, őzek) mágneses receptorainak vizsgálatára.

Forrás: flickr/USFWS Mountain-Prairie

A ZBL alkalmas remanens mágnesezettségtől mentes öntvények, ötvözetek előállítására, illetve természetes földi körülmények között el nem végezhető anyagtudományi kísérletek számára is. A SERF magnetométerek kifejlesztése ígéretes lehet olyan, rendkívül költséges orvosi alkalmazások területén is, mint a magnetoenkefalográfia, amely új távlatokat nyithat meg például az epilepszia kezelésében. A laboratórium használható különböző mérőeszközök mágneses vizsgálatára és kalibrálására is, amely tovább bővítené a magyar részvételi lehetőségeket az Európai Űrügynökségi programokban – közölte az MTA CSFK.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!