Lelőttek egy szelíd anyamedvét Szlovákiában

Lelőtték a vadászok a szlovákiai Kokava településen azt a szelíd anyamedvét, amely évek óta bóklászott a Magas-Tátra lábánál fekvő településeken, május elején pedig két bocsával együtt Ótátrafüreden felmászott egy húsz méter magas fára, és hosszabb időre elfoglalta.

A polgármester azt állította, a medvét azért kellett megölni, mert rátámadt a vadászokra és a rendőrökre, akik el akarták kergetni a faluból. Szakemberek szerint az anyamedve, amely mintegy három éve időről időre feltűnt a Bilík menedékház környékén, egy nagytestű hím medvétől megrémülve menekülhetett bocsaival a fára, hogy megóvja őket. Az állat meglehetősen szelíd volt, nem tartott az emberektől, minden további nélkül elsétált az útjába tévedők mellett.

A medvét már tavaly ki akarták lőni, mert rendszerint a reggeliző emberek közelében, a menedékház terasza alatt tanyázott. A májusi fafoglalás után az embereket kedvelő anyamedve újra és újra feltűnt különböző falvakban, és Ingrid néven vált ismertté a média és a turisták számára. A hatóságok figyelmeztetései ellenére a turisták és a helyi lakosok közvetlen közelről filmezték és fotózták a vadállatokat, nem törődve azzal, hogy az anyaállat agresszívvé válhat ha veszélyben látja kölykeit.

Ingridet és két kölykét május közepén egyszer már elkábították és elszállították egy lakott településtől távoli erdőbe, a medvék azonban hamarosan visszatértek az emberek közelébe. Két nappal a kilövés előtt az anyamedvétől elvették bocsait, nehogy kölykei védelmében támadóvá váljon. Az anyamedve azonban a lenyugvás helyett keresni kezdte a bocsokat és visszatért a faluba, ahol utoljára látta őket. Az elárvult medvebocsokat átmenetileg a bajmóci állatkertbe helyezték el, később egy magyarországi medveotthonba telepítik át őket.

MTI, Kokava Online


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!