Kirepülés a családi fészekből: 5 tipp, ami megkönnyítheti a költözés menetét

Jó dolog, ha mosnak, főznek ránk, takarítanak utánunk. Mint egy hotelben. Kisgyerekként csak az a dolgunk, hogy jól tanuljunk és sokat együnk. Viszont ahogy felnövünk, át kell vennünk egyre több feladatot, s eljön az idő, amikor kirepülünk. Mit és hogyan kell tennünk azért, hogy zökkenőmentesen alakítsuk ki új otthonunkat?

Forrás: Pexels

A legtöbb fiatalnak, fiatal felnőttnek ismerős az a sürgető érzés, hogy önálló életet kezdjen, elköltözzön a gyerekszobából és a szülőktől. Persze ilyenkor, a tervezgetés ideje alatt, senki nem érzi a stresszt, a nyomást, hogy mekkora felelősség is ez valójában. Nem tudjuk mivel jár majd az, ha a szülők nem lesznek körülöttünk. Hiszen eddig azt tapasztaltuk, hogy ők mindenben segítenek, mindenben támogatnak, és ha kellett, mindent meg is csináltak helyettünk. Micsoda kényelem egy ilyen otthon, nem igaz? Ám mégis bennünk van az az érzés, hogy ugyan már, bennünket ne babusgassanak, elég nagyok, felnőttek vagyunk – vagy inkább annak érezzük magunkat.

Persze azzal abszolút nincs baj, ha az ember önállónak érzi magát, vagy arra törekszik, hogy önálló legyen. Általában az önállóságban tudnak segíteni maguk a szülők is, azzal, hogy nem csinálnak meg mindent a gyermekük helyett. Egy másik nagyon jó példa mondjuk a kollégium. Ott biztosan lehet egy kis függetlenséget tanulni. A függetlenség mellett persze sok más erényt is elsajátíthat az ember. Ilyen lehet a kompromisszum kötés, áldozat hozatal, a tűrés képessége. Emellett persze még rengeteg másik van, amik nem a személyiségre hatnak. A találékonyság mindig jól jön, ezt biztosra mondhatjuk, amit kollégiumi élet nélkül is el tudunk sajátítani. Nem feltétlenül kell hozzá bentlakás, de a diákszállósok valahogy mindig egy nagyobb szinten űzik ezt a „sportot”. Például ilyen a vízforralóban virslit, zacskós rizst csinálni, a semmiből is vacsorát előállítani, fazékban tükörtojást készíteni anélkül, hogy leégne a fél épület.

Forrás: Pexels

Ezek mind hatalmas élmények, kalandok, amiket egyedül is megtapasztalhatunk, de lakótársakkal és barátokkal is egyaránt. Ebben segít az elköltözés, az új otthon, új élet. Többünk is megtapasztalhatott akár több év kollégiumot, vagy nem egy költözést. Ezért itt van 5 hasznos tipp, ami ilyenkor jól jöhet.

  1. Mi kellhet? Legyen több listánk is kategóriákra szedve. Legyen egy-egy külön a konyhának, egy a fürdőszobának és egy a hálószobának.
  2. Fontos előre tájékozódnunk, hogy mihez van helyünk, mekkora a tér, amivel gazdálkodnunk kell. Ezzel szokott lenni általában a legtöbb probléma. Ilyenkor tudjuk alkalmazni a nagyon hasznos és praktikus kis tárolódobozokat. Ebből van rengetegféle, amit akár az új otthonunk dekorációjához tudunk igazítani. Előkaphatjuk például a Pepco akciós újságot, amiben rengeteg lakberendezési tárgyat találni. Jobb először átnézni az újságot, s ha megtetszett valami, azután menjünk csak az üzletbe, nehogy elcsábuljunk valami csacskaságra.
  3. Ugyanakkor ne felejtsünk el okosan gazdálkodni pénzünkkel, ugyanis egy költözés sosem olcsó mulatság. A spórolás művészetét megtanulhattuk szüleinktől, de akár önállóan is. Az interneten is találhatunk segítséget.
  4. Megkönnyítheti a dolgunkat, ha olyan ételeket veszünk elsősorban, amik sokára, vagy egyáltalán nem romlanak meg. Egy költözés sok stresszel jár a pakolás miatt, így nem minden esetben tartozhat a prioritásaink közé az, hogy minél többet főzzünk és együnk a rendezkedés alatt, hiszen így csak még nagyobb felfordulást és pakolni való dolgot hagyunk magunk után. Így igazi megmentők lehetnek az instant ételek, a poharas levesek. Könnyen és gyorsan elkészíthetőek.
  5. Magát a költözést és a berendezkedést is megelőzően vannak fontos teendőink. Ne felejtsünk el szanálni! Ilyenkor nagyon hasznos az, ha a cuccaink között válogatunk egyet, így megkönnyíthetjük az egyik helyről a másikra való szállítás menetét, de utána a kipakolás is könnyebb lesz. A már nem használt ruhákkal ilyenkor sok mindent tudunk kezdeni. Tányérokat és poharakat csomagolhatunk bele, rászorulóknak adhatjuk, menhelyekre is bevihetjük az állatoknak fekhely gyanánt. Nem kell a költözés alatt arra gondolnunk, hogy mi lesz most, mikor vesszük meg a legújabb divatot. De költözés után egy kis gardrób frissítéssel a lelkünket is felfrissíthetjük. Csak csínján!

5+1. Az utolsó, talán nem is annyira tipp vagy tanács: ha a barátainkat és a családtagjainkat segítségül hívjuk, akkor a költözés még akár szórakoztató is lehet.

Ettől függetlenül sose felejtsük el a szülői otthonunkat, ahonnan elköltözünk, mert későbbi élethelyzetekben inspiráló lehet, hogy honnan indultunk és hova jutottunk.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!